Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szarka László: Állami és nemzeti integrációs tényezők a dualizmus kori magyarországi szlovák társadalom fejlődésében
14 SZARKA LÁSZLÓ a szlovák—magyar megoszlás. A 100 holdig terjedő birtokos, illetve bérlői kategóriák esetében is érvényesült az a szabály, hogy minél alacsonyabb birtokkategóriáról volt szó, a szlovák nemzetiségű birtokosok és bérlők száma annál magasabb volt, az 50—100 hold közti birtok esetében 48,7%, a 10—50 holdas birtokoknál 63,27, míg az 5—10 holdas kategóriákban 65,6, az 5 holdnál kisebb gazdaságok esetében pedig valamivel több, mint 70%. 2 1 Az 1910-es népszámlálási adatok magyar feldolgozásánál külön hangsúlyozták a kisbirtokon belüli magas nemzetiségi (főként szerb és szlovák) részesedést, és a „normális parasztbirtokok"-nak mondott 5—20 hold közti birtokok aránya alapján arra a megállapításra jutottak, hogy „a magyarságnál a birtokmegoszlási viszonyok sokkal kedvezőtlenebbek, mint a többi nemzetiségeknél, mert a normális parasztbirtokosok sokkal kisebb számban vannak". 2 2 Az 1895. évi mezőgazdasági statisztikai adatfelvétel és az 1910. évi adatok összehasonlítása alapján azonban kétségkívül megállapítható, hogy a szlovák régióban a 10—20, illetve a 20—50 és 50—100 hold közti birtokok esetében jelentős fogyás indult meg, és húsz év alatt a birtokosok száma átlagosan 15, 24, illetve 30 százalékkal csökkent a kisbirtokok fenti három kategóriájában. 2 A csökkenés leginkább Trencsén megyében volt szembetűnő, ahol az 1—5 holdas birtokok száma ugyanezen időszakban 50%-kal nőtt, tehát egyértelműen a birtokok felaprózódásáról, a kisbirtokosok magasabb kategóriáinak megritkulásáról volt szó. Ennél is drámaibb volt az a nagymérvű csökkenés, amely a megélhetéshez amúgy sem elegendő, 1 holdnál kisebb birtokkal rendelkező szlovák parasztokat tette földnélkülivé: Turóc, Zólyom, Sáros és Szepes vármegyékben ezeknek a törpebirtokoknak a száma a felére csökkent a századforduló két évtizedében. 2 4 Jórészt ezek a folyamatok és a növekvő mértékű eladósodás indította el a felvidéki kivándorlási mozgalmakat, illetve — a tengerentúli kivándorlással párhuzamosan, azt mintegy kiegészítve — élénkítette meg a Duna bal és a Tisza jobb partján fekvő felvidéki vármegyék munkaerő-vándorlását. 2 5 Bár a földtulajdon nemzetiségi hovatartozásának kérdése nem öltött olyan kiélezett formákat, mint Erdélyben, különösen a 100 holdnál nagyobb birtokok esetében mind a magyar közigazgatás, mind pedig a szlovák nemzeti mozgalom igyekezett a föld megtartásával, illetve megszerzésével saját pozícióit erősíteni. E tekintetben különösen fontos szerepet játszott a földbérlemények elterjedése: a szlovák régió nyugati felén a nagy- és középbirtok bérlőinek száma 1910-ben elérte az ugyanezen kategóriák felett rendelkező birtokosok számának felét, a régió keleti részében pedig meghaladta a negyven százalékot. A földbérlet intézményének felvidéki elterjedtsége nemzetiségi szempontból végső soron azért nem jelentett nagyobb változást, mert a bérlők többsége a gyorsan magyarosodó felvidéki zsidóság soraiból került ki. így például a 100 holdnál nagyobb birtokok bérlőinek 77,3%-a volt zsidó 2 6 A birtokmegoszláson kívül az agrárszektor fejlettségét egyéb tényezők is jelentős mértékben befolyásolták. A mezőgazdaságilag művelt területekre eső agrárnépesség nagyságát tekintve a régió vármegyéi közül Zólyom, Liptó, Trencsén és Turóc vármegyékben beszélhetünk egyértelműen agrártúlnépesedésről. Ugyanakkor Árva megyében — ahol Szepes és Sáros vármegyékhez hasonlóan a kivándorlás következtében az egy főre eső földterület nagysága növekvő tendenciát mutatott — a kezdetleges gazdálkodási viszonyok (30 százalékos ugar, alacsony hozamú zab- és burgonyatermesztés kizárólagossága stb.) miatt a megművelt földterület nem tudta a gazdálkodók megélhetését biztosítani. E helyütt
