Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szarka László: Állami és nemzeti integrációs tényezők a dualizmus kori magyarországi szlovák társadalom fejlődésében
12 SZARKA LÁSZLÓ társadalmak közötti különbségek persze nem csupán a demográfiai fejlődésben jelentkeztek: jóllehet kétségkívül éppen az asszimiláció foka fejezte ki legpregnánsabban az állami közösségbe való integráltság, s ezzel együtt némely progresszív gazdasági-társadalmi folyamathoz való kapcsolódás mértékét. A foglalkozási struktúrában végbement változásokat alapul véve például azt látjuk, hogy a nemzetiségek közül egyedül a németek tudtak lépést tartani az országos fejlődéssel, illetve az azt majd minden mutatóban meghaladó magyar nemzeti társadalom fejlődésével. A szétszórt telepítettség mellett kétségkívül a magyarországi állami közösségbe való magas szintű integráltságának volt egyfajta természetes velejárója, hogy a nemzetiségek közt épp a német asszimilánsok száma volt a legmagasabb. 8 A magyarországi németek után a nemzetiségek gazdasági és társadalmi fejlődésében a középmezőnyt a szlovákok és a dél-magyarországi szerbek alkották. A két nemzetiség közt azonban inkább a különbözőségek a szembetűnőek, mint a hasonlóságok: a kompakt szlovák régióban tíz vármegyében is abszolút többségben voltak a szlovákok, és a nyelvhatáron felüli sávban fekvő vármegyék közül a magyarság csupán 1910-ben — igaz, akkor egyszerre három vármegyében — érte el a 10 százalékot. Ugyanakkor a városi népesség részarányát tekintve a szerbek álltak jobban, hiszen a magyarországi városlakó szerbek arányukat saját nemzetiségi társadalmukon belül fokozatosan növelve, 1910-ben kevéssel a 10 százalékot is meghaladták, ezzel szemben a városlakó szlovákoknak a szlovák társadalmon belüli aránya folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott (1910-ben 8,1%-os volt ez az arányszám), ami azt eredményezte, hogy a magyarországi városokban a szerbek országos arányszámuknál valamivel nagyobb, a szlovákok viszont arányszámuk felénél is kisebb mértékben éltek. 9 A magyarországi nemzetiségek harmadik csoportját a gazdasági és társadalmi fejlődése legtöbb mutatója alapján hátrányos helyzetben levő román és rutén nemzetiség alkotta. A román és rutén nemzetiségi társadalom a „politikai asszimiláció" szempontjából a két végletet mutatta: a magyarországi és erdélyi román politikai mozgalom fő áramlata mindvégig erősen ellenzéki színezetű maradt. A ruténok esetében viszont létre se jöttek a politikai mozgalom keretei, a nemzetiségi vezető réteg, az egyházi értelmiség pedig többségében hungarofil beállítottságú volt, sőt egyre inkább az elmagyarosodás útjára lépett. 1 0 Vizsgálódásunkat a továbbiakban most már csak a szlovák régióban élő 1,5—1,6 milliónyi szlovákságra koncentráljuk 1 1, és főként arra keressük a választ, miként kanyarodott a szlovák fejlődés útja a kompakt települtségű nemzetiségek közt legélesebben az állami integráció irányába, miért tekinthette azt a századvég magyar nacionalizmusának egyik szellemi vezéralakja, Beksics Gusztáv már-már modellértékű — egyfajta organikus integráció irányába mutató — fejlődésnek, amelyhez az ország többi nemzetiségét is igazítani kívánta volna. 1 2 Arra is választ keresünk, hogy mindennek ellenére miért volt a szlovák régió esetében is eleve kudarcra ítélt vállalkozás az állami integráció nemzetállamtörekvésekbe torkolló igyekezete. Ha állami integráció alatt az ország gazdaságának és társadalmának belső szerkezeti kiegyenlítődési folyamatát értjük (mert hiszen véleményünk szerint minden akadály, kényszer, félsiker ellenére a dualizmus kori magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődés egyik fő irányát ebben láthatjuk), úgy a kiegyezéstől a kettős Monarchia felbomlásáig tartó korszakban a magyarosodás ennek az integrációs folyamatnak a párhuzamos és az esetek
