Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben

164 KÖRKÉP levegőbe, földbe, szénért, vízért, foszfátért, nitrogénért, ha fejlődni akar. A hungarológiának természetében van egy bizonyos dilettantizmus; hiába szakember valaki az embertanban, ha ahhoz, hogy hungarológus lehessen, még irodalomtörténésznek, tájföldrajzosnak, nyelvésznek, a környező népek ismerőjének, vallásbölcselőnek stb. kell lennie. A sorstudományra az igazi képesítés a sorstól szorongatott emberség. Ennek kell kinyúlnia az ismeret felé s szomjúsága szerint átrendezni. Ami nem azt jelenti, hogy a sorstudomány, vagy mondjuk a hungarológia afféle tudóskodó művészet. Nem művészet, legföljebb annyiban, hogy a művészek közt gyakoribb az az emberség, amely megteremtheti, mint a szaktudósok közt. Gyakoribb? (...) Most már csak arra vigyázzunk, hogy a sorstudomány valóban sorstudomány legyen, s ne lotyogás a tudományról. Veszély, amely minden magzat körül ott leng, amelyet az esszé bölcsője ringatott!" Ebbe a tárgykörbe tartoznak tehát a társadalomtudományok — szociológia, politológia, néprajz, történelemtudomány, vallástörténet, helytörténet, színháztörténet, irodalomtörténet, művészettörténet, régészet, nyelvészet stb. Nem kell magyaráznom, hogy ezekre miért van szükség. Végre alaposan és minden jelenségre kiterjedően föl kellene mérni helyzetünket, a társadalmi folyamatok irányát, hogy lebontsuk a fölösleges illúziókat, de a kishitűséget is; beágyazzuk történelmünket, mai életünket a regionális és egyetemes folyamatokba. Közvetítsünk népek és kultúrák között a jobb megértés, a másság toleranciájának reményében. Nem mi kerestük ezt a helyzetet, amelybe jutottunk, de igyekezzünk erényt kovácsolni a muszájból. A másik oldalon szükséges a többi tudományág anyanyelvi megszólaltatása, mert ez egyrészt megállítja a nyelvi sorvadást, nem beszélve arról, hogy emeli az anyanyelv presztízsét, s az egészséges nemzeti öntudat egyik fontos eleme. Elsősorban természetesen a tudományos kritériumok az elsődlegesek, s ami érték, az úgyis megtalálja helyét a másnyelvű közegben is. A tudomány megbecsültsége a csehszlovákiai kultúrában nem megfelelő. Egyrészt mindenki elismeri, hogy szakmájában nem tud előrelépni tudományos ismeretek nélkül, de ez elsősorban a műszaki ismeretekre értendő. Nem szégyen bevallani, hogy nem ismerjük városunk, településünk történetét, hogy filozófiai, esztétikai, társadalomtudományi tudásszintünk brosúraízű és felületes. Itt persze az iskolának, az ott szerzett tudásnak meghatározó és lehangoló szerepe van. Az egyik legnagyobb hibának azt tartom, hogy az egyes tantárgyakat úgy oktatják, hogy halott tudást igyekeznek átadni, úgy tárgyalják a kérdéseket, mintha minden már megoldott lenne, mindent tisztáztak volna, amit kétségbe vonni naivitás, s arra mint szilárd alapra csak építeni lehet. Egy ásatag, problémamentességével érdektelen, szürke tudományt prezentálnak. Az igényesebbek, amikor kikerülnek az életbe, belátják, hogy nem egészen úgy állnak a dolgok, ahogy belénksulykolták. Az igénytelenebb többség azt szajkózza, amit tanult, a bizonyítvány egyfajta hamis önelégültséggel ruházza föl, hogy minden úgy van, ahogy ő „tudja", s ha mást hall, türelmetlen, gúnyos, elutasító. A másik oldalon a tudományos munka presztízsét rontja az anyagi megbecsülés hiánya is. A kétszeresét kereső szakmunkás csak mosolyog az egészen, s megkérdezi: minek tanult a mérnök? Mindez megmutatkozik szépirodalmunkban és publicisztikánkban is. Az írások néhány vonatkozása ellentmond a tényeknek (volt pl. írás, amely elfoglaltatta a törökökkel Kassát), s ha jóindulatúan igyekszik az ember kiigazítani a tárgybeli tévedéseket, a szerkesztőség sok esetben elzárkózik a kiigazítás közlésétől. Ezt is egy apró jelzésnek érzem a tudományos igazság megbecsülésének skáláján. Mert valahol a tudományosság és igazság korrelációban van, vagy kellene lennie. Sajnos a társadalomtudományok aktuálpolitikának való alárendelése, és egyes területek erőszakolt ideologizálása, a történelmi múltnak nem mint „lezárt" történésnek a kezelése, hanem máig ható tendenciák erőszakolt beépítése a folyamatokba diszkreditálja a tudományt, s a csűrés-