Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Czagány Zsuzsa: De modis musicae (A magyarországi zeneelméleti irodalom legkorábbi töredékes emléke)
12 CZAGÁNY ZSUZSA A traktátus keletkezésének helye és ideje Kalandos és viszontagságos útja végén a lőcsei zeneelméleti traktátustöredék a gyulafehérvári Batthyány-könyvtárban állapodott meg, ahol jelenleg egy szepességi kódex belső borítóját szilárdítja. 4 Altalános középkori szokás szerint ugyanis a régi, porosodó, „hasznavehetetlen" könyvés füzetlapokat új kódexek bekötésénél, a gyakran igényes, díszes fatáblák alátámasztására használták föl. Számtalan középkori könyv borítója és lapjai között rejtőznek hasonló értékes töredékek („inter folia fructus"), amelyek csak napjaink restaurátori munkálatai során bukkannak elő. Az „anyakódex", amelyben töredékünk láppangott, első pillantásra úgy tűnt, nem áll azzal semmiféle külső vagy belső — tartalmi — összefüggésben. A középkori liturgikus kódexirodalom legelterjedtebb válfajához tartozik: Caesariusvde-Heinsterbach (kb. 1180—1240) és Matthias de Liegnitz (XV. század) vallásos tárgyú beszédeit (Sermones) és bibliamagyarázatait (Homiliae) tartalmazza. Mégis a kódex jelentette az első kézzelfogható nyomot, amelyen kutatásunk elindulhatott: ha nem is a tartalma, de a külseje, kötése, díszítése, látszólag mellékes lapszéli és sorvégi bejegyzései. A jellegzetes vaknyomással díszített kötéstáblák első látásra a kódex szepességi eredetét bizonyították; erről tanúskodott az elülső borítót ékesítő stilizált virágcsokor is. 5 Az előzéklapon olvasható bejegyzésből („Iste liber pertinet ad altare sanctorum Nicolai et Katherine in Lewtschau [adscr.] in hospitali") kitűnik, hogy a XV. század 2. felében (ebből az időből való a kézírás) a kódex a lőcsei Szt. Jakab-templom könyvtárának tulajdonában volt (a Szt. Miklósról és Szt. Katalinról elnevezett oltár a Szt. Jakab-templomhoz tartozott, s a XV. században önálló könyvgyűjteménye volt). 6 Az anyakódex keletkezésének helyéről szinte teljes bizonysággal következtethettünk a benne rejlő töredék eredetére is. Kézenfekvő, hogy a könyv bekötésének helye egybeesett azzal a környezettel, ahol a traktátust használták. Nem vétünk tehát a tudományos pontosság ellen, ha újabb eredmények felmerüléséig Lőcsét tekintjük a töredék szülővárosának. Mint később látni fogjuk, föltételezésünket a traktátus tartalmi elemzése is igazolja. Lássuk, hogy került a lőcsei kódex sok egykorú társával együtt az erdélyi Gyulafehérvár könyvtárába. A XVII. század elejétől egészen 1780-ig a lőcsei középkori könyvgyűjtemény a világtól elzárva és elfeledve, parlagon hevert a Szt. Jakab-templom raktárában. 1780-ban azonban (Erdély püspökévé való kinevezése után) Batthyány Ignác (1741 — 1798), a művészetek és tudományok lelkes pártfogója és megszállott könyvbarát a lőcsei városi tanácstól megvásárolta a teljes könyvtárat (többek között 115 kéziratos kódexet és 70 ősnyomtatványt). Hatalmas gyűjteményét Gyulafehérvárott, az egykori trinitárius templomban helyezte el. Az így kialakított könyvtár mind a mai napig az ő nevét viseli (Batthyanyeum). 7 A kódex törzsszövegének vizsgálatával nemcsak a beleragasztott traktátustöredék helyét állapíthattuk meg, de hozzávetőleg meghatározhattuk keletkezésének idejét is. Korabeli szokás szerint ugyanis a kódexek szkriptorai munkájuk elkészültével megjelölték az évet (sőt néha még a napot is), amelyikben befejezték a másolást, s gyakran saját nevüket is ily módon örökítették meg. Kódexünkben összesen kilenc helyen fordul elő ilyen adat (pl. fol95 v b: „Explicit Liber miraculorum beate Virginis gloriose. Finitus anno domini 1477"; fol. 182 r b: „Explicit parva postilla epistolarum dominicalium hyemalium sub anno domini millesimo CCCCLXX 0 septimo"; fol. 326 v a: „Et sic est finis huius operis feria 2 a post Bartholomei anno MCCCCLXXVH"). Az utolsó lapon feltüntetett dátum (1477. augusztus 25.) valójában a kódex elkészültét jelenti, s egyúttal meghatározza a traktátus leírásának „ante quem" (utolsó lehetséges) időpontját is. A másolás befejeződött, a könyv készen állt, a kötéstáblák is csakhamar helyükre kerültek. így tehát bizonyos, hogy a kötést erősítő töredéklap is még az 1477-es esztendőben került a kötéstáblába. Ekkor azonban már
