Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Liszka József: Farsangvégi maszkos alakoskodó felvonulások a Kisalföld északi részén
FARSANGVÉGI FELVONULÁSOK 119 Tűzrakás a keresztútnál. Helemba 1987 (Liszka J. f elv.) Érsekújvári Csemadok Járási Bizottsága mellett működő Néprajzi Szakcsoport vonult ki ekkor Helembára —, s így nyilván alaposabban felkészültek a produkcióra). Egy öregasszonynak felöltözött legény játék pólyás babát („sústyababát") vitt a karján, és a bámészkodó nős férfiakat molesztálva nyomkodta a kezükbe, hogy „te csináltad", hogy tőle van a gyerek. A gazdasszony (akit a jelen alkalmakkor valóban leányok alakítottak, de a harmincas években még ezt a szerepkört is férfi töltötte be) félparaszti ünneplő viseletben volt; a jegyző szintén ünneplősen, öltönyben vett részt a felvonuláson. Miközben a maskarák benn a lakásban készülődtek, a harmonikás, aki nem volt jelmezesen felöltözködve, az udvaron szolgáltatott zenét a már elkészült résztvevőknek, akik „ott melegítettek be", ropták a táncot. A felvonulók a délelőtti órákban indultak el a falu egyetlen, jó 2 km hosszú utcáján. Az utóbbi években jött divatba, hogy a helyi hangosanbeszélő ilyenkor egész napos zenét közvetít, és időnként tájékoztatja a lakosságot a felvonulás helyzetéről, hogy éppen merre járnak a maskarák, mit csinálnak stb. A maskarák ugrándozva, bolondozva, táncolva haladtak (ám szó nélkül, nehogy felismerjék őket!). Dorongjaikkal megzörgették a kapukat, mérgesítették a kutyákat, a bámészkodókkal, akik egyre többen lettek és követték őket, igyekeztek kezet rázni, ill. bekormozni, bebokszolni az arcukat (nőknek, férfiaknak egyaránt). A harmonikaszóra a férfi és női maskarák nemcsak egymással táncoltak, hanem a nézők soraiból is kiragadtak olykor egy-egy leányt vagy idős asszonyt, hogy megpörgessék. Az arra haladó járműveket megállították (szerencsére fel nem borították, ahogy azt a harmincas években a szekerekkel még megtették), felszálltak a menetrendszerű autóbuszra is, felkapaszkodtak a teherautókra. Valahonnan szereztek egy kis kézikocsit, azon tologatták egymást a nézősereg legnagyobb derültségére. A faluban négy helyen (a bekötőutaknál és