Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Liszka József: Farsangvégi maszkos alakoskodó felvonulások a Kisalföld északi részén

FARSANGVÉGI FELVONULÁSOK 107 I A népszokáskutatás a magyar folklorisztika legrégibb és legerőteljesebb ágazatai közé tartozik. Nem csoda ez, hiszen már az első néprajzi híradások is az egyes népszokások (főleg a lakodalom, farsang, betlehemezés stb.) leírására összpontosítottak, s elég korán, már 1866-ban önálló kötet is napvilágot látott Réső Ensel Sándor tollából a magyarországi népszokásokról

1. Ezt követően is intenzíven folyt a téma leíró szintű, ill. elméleti-módszertani, eredetkereső szándékú vizsgálata

2, ám a tárgy speciális jellegét figyelembe vevő, a történeti gyökereket és a funkcionális, strukturális jegyeket egyaránt szem előtt tartó, és kellő alapossággal elemző munkák megszületésére csak a legutóbbi évtizedekben került sor. Ortutay Gyula körültekintően összeállított kutatásmódszertani szempontok közreadásával segítette a vizsgálódások kibontakozását. A betlehemes játékok gyűjtéséhez készített útmutatót, de gondos, minden lényeges szempontot figyelembe vevő kérdőíve lényegében bármelyik színjátékszerű ünnepi szokás vizsgálata során használható

3. Dömötör Tekla elsősorban a történeti gyökerek feltárásával, a dramatikus szokásokhoz kapcsolódó kötött szövegek, népköltészeti alkotások értő elemzésével lendítette előbbre a kutatást

4. A legtöbb eredmény azonban Ujváry Zoltán nevéhez fűződik, aki három évtizedes intenzív kutatómunkája során számtalan, hosszabb-rövidebb tanulmányában, önálló kötetében a téma elméleti-módszertani aspektusait éppúgy igyekezett feltárni, mint a szerkezeti és interetnikus kérdéseket megvilágítani. Kutatásai nyomán ma már sokkal pontosabban látjuk az egyes népszokások lefolyásának, életének általános törvényszerűségeit, az egyén szerepét azon belül stb.

5 Amint már a fentiekben is jeleztük, a farsangi szokások leírása, elemzése mindig is központi helyen szerepelt a népszokáskutatásban, a népi színjátszás vizsgálatán belül. A legtöbb általános érvényű tanulsággal ezen a leszűkített témán belül is elsősorban Dömötör Tekla és Ujváry Zoltán művei szolgálnak

6. Az általunk most vizsgált tájegységhez közvetlenül kapcsolódó területeken elsősorban Gelencsér József, Lukács László és Pesovár Ferenc végzett kutatásokat

7. Mivel jelen dolgozatunknak nem célja a szomszéd népi kapcsolatok feltárása, ezért csak jelzésszerűen utalunk a témában elért szlovák és morva eredményekre

8. Az alábbiakban egy kevesebb rendszerességgel kutatott nagy táj, a Kisalföld északi, szlovákiai fele magyar farsangvégi alakoskodó szokásainak az elemző bemutatására teszünk kísérletet az eddigi közlemények, ill. saját kutatásaink alapján

9, majd a feltárt anyag értékelesévél próbálkozunk meg. A dolgozatunk megírásához rendelkezésünkre álló idő a szélesebb összefüggések kimerítő elemzését, a szomszéd népi (elsősorban szlovák és morva) kapcsolatok feltárását, értékelését nem teszi lehetővé, ezért ezzel a jövőben, külön tanulmány keretében kívánunk majd foglalkozni. II A Csallóköz, a Mátyusföld, az Alsó-Garam mente és az Ipoly alsó folyása környékének falvaiban a helyi hagyomány szinte kivétel nélkül számon tartja, persze változó élénkséggel, a farsangi alakoskodások egykori meglétét. Ha ezt az anyagot számba vesszük, akkor több szokáselem keveredéséből adódó változatosságot, kisebb-nagyobb kis táji, ill. falvankénti eltéréseket állapíthatunk meg. A szokás legközismertebb változata, dőrejárás néven, a Felső-Csallóköz falvaiban, elsősorban Tejfalun és környékén, immár mesterségesen felújított formában, folklorizmusként él napjainkban is. Első részletező leírását Khín Antaltól, a két világháború közötti szlovákiai magyar néprajzi kutatás egyik legszorgosabb alakjától, a somorjai Csallóközi Múzeum egykori igazgatójától