Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Vadkerty Katalin: Mezőgazdasági termelés az Andrássyak krasznahorkai uradalmában az 1848-1867-es években
A KRASZNAHORKAI BIRTOK TERÜLETE 87 módosítottak. A módosítások elvégzése után került sor a tervek részletes lebontására egészen a gazdasági alegységekig, a majorokig. Ezek a szétírt tervek meghatározták a termelés minden részletét, pl. a vetésforgókat, a növénytermesztéssel és az állattenyésztéssel kapcsolatos munkafázisok alapelveinek figyelembevételével az elvégzendő munkák pontos évi harmonogramjait. Az egyes munkafázisoknál meghatározták a munkások és a fogatok, valamint a munka elvégzéséhez szükséges napok számát és még sok más apróbb részletet. A kisebb gazdasági egységek vezetői heti jelentésekben számoltak be a jószágigazgatónak a munkák állásáról és a felmerült problémákról. Ezekből a jelentésekből készült a jószágigazgatóság havi, negyed-, illetve félévi, majd évi jelentése. A jelentések elkészítését központilag kiadott nyomtatványok segítették. Az egyes uradalmak jövedelmezőségét emelték a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipari üzemek, pl. a szeszgyárak, malmok s más jellegű melléküzemek, mint a téglaégetés és a tetőfedőcserép-gyártás, de meg kell említenünk az 1848-as törvények által „meg nem bojgatott" kisebb királyi haszonélvezetek jövedelmét is. Ilyen gazdasági és igazgatási elvek alapján működött az általunk vizsgált legnagyobb Andrássy-uradalom, a krasznahorkai is. Területe az 1850-es évek elején 21 754 hold volt, ami 1477 hold szántóra, 611 hold rétre, 863 hold legelőre és 18 803 hold erdőre oszlott. A birtok területén 16 község volt, mint Krasznahorkaváralja, Jólész, Krasznahorka-hosszúrét, Pacsa, Uhorna, Hárskút, Dernő (Felsőlippával), Kovácsi, Gócs, Lekenye (itt csak a malom volt az uradalomé), Szilice, Jósvafő, Almás, Körtvélyes és Varbóc (az utolsó három községben az Andrássyak csak szőlőket birtokoltak). Ezekben a falvakban jelentős számú szabadparaszti gazdaság volt, s birtokaik sok helyen beékelődtek az uradalmi földekbe. A határrendezések elhúzódása következtében ez a helyzet bizonyos értelemben gazdasági kényszerközösség volt, ami nemegyszer fékezte az uradalom mezőgazdasági fejlődését. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás gazdasági következményei jelentősen befolyásolták a nagybirtokok áttérését a tőkés nagyüzemi termelésre. A jobbágyok felszabadítása következtében a nagybirtokok elvesztették a feudális jog alapján használt ingyenes jobbágyi igás és gyalogrobotot, valamint a jobbágyok munkaeszközeinek használati jogát. A jobbágyi munka nélkül maradt nagygazdaságok a mezőgazdasági termelésükben alig, vagy csak részleteiben ismert kérdések egész sorával találták szemben magukat. Az új körülmények között az egyik legfontosabb kérdés a birtokigazgatás átszervezése volt, hiszen a feudális nagybirtok tisztségviselőnek jelentős része csak adminisztrált, a dézsmát és a robotot ellenőrizte. Igaz, a gazdaság vezetésében jelen volt a szakértelem és a gazdasági tapasztalat is, de a gazdaságok jelentős hányadában csak nehezen tudtak megszabadulni a fejlődést gátló, századokon át beidegződött termelési szokásoktól. Ezeknek nem mindegyikét kellett elvetni, de többségük megkívánta a korszerűsítést. Mindenekelőtt is a munkához való viszonyt kellett megváltoztatni. Gondolunk itt a korabeli szakirodalomban emlegetett enyhén szólva „kényelmes jobbágyi munkatempóra". A racionális nagyüzemi mezőgazdasági termelésre való áttérés alapvető fékezője mégis a tőke — és hitelhiány volt, aminek következtében a birtokosok nem voltak képesek minőségi munkát végző napszámosokkal helyettesíteni az elmaradt jobbágyi munkát. Kevés volt az új szerszámok, gépek és igásállatok vasárlására fordítható pénzük is. Az említett általános jelenségek ellenére — különösen a legtermékenyebb síkságokon és folyóvölgyekben — nem egy nagygazdaság már a XIX. század harmincas éveiben lehetővé tette, hogy a jobbágyok megválthassák szabadságukat, s bizonyos mezőgazdasági munkáknál (pl. az ipari
