Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Gyönyör József: Az első köztársaság ideiglenes alkotmánya
A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK A MAGYAROKRÓL 67 volt". A továbbiakban felrótta, hogy a magyar állam a szlovákoknak egyetlenegy polgári és középiskolát sem engedélyezett, sem pedig egy továbbképző vagy szakiskolát, főiskoláról nem is beszélve. Azokat a középiskolákat pedig, amelyeket a szlovákok a saját pénzükön állíttattak, a magyarok erőszakkal megszüntették, és helyettük újakat nem engedélyeztek. Nem létezett egyetlenegy szlovák elemi népiskola sem. A szlovák gyermekeknek nem egész 8 százaléka járt olyan iskolába, amelyben legalább részben szlovákul tanítottak, a többi pedig magyar tanítási nyelvű iskolába kényszerült, vagy olyanba, amelynek a tanítói szlovák nyelven is megmagyarázták a tananyagot. Szlovákiában az iskola nem a nevelést, hanem az elnemzetietlenítést szolgálta; nem az volt a feladata, hogy rendes polgárokat neveljen, hanem új magyarokat. A továbbiakban nehezményezte, hogy a magyarok lehetetlenné tették a szlovákok kulturális fejlődését és gazdasági felvirágzását. Ha ezen a téren mégis születtek figyelemre méltó eredmények, akkor ezt csupán lankadatlan szorgalmuknak, példás takarékosságuknak köszönhetik. Megjegyezte, hogy az eredményeket állami segítség nélkül, sőt annak ellenére érték el. A válaszirat további tényként említette, hogy „a szlovákok ki voltak rekesztve nemcsak a közigazgatásból, hanem az állami élet minden területéről. A magyar hivatalok által összeszámolt kétmillió szlováknak az utóbbi időszakban csupán két képviselője volt a magyar országgyűlésben. A szlovák politikusok viszontagságát ki sem lehet mondani. Nem akadt olyan szlovák politikus vagy kulturális dolgozó, akit ne börtönöztek volna be, ne büntettek volna meg, vagy ne üldöztek volna. A közigazgatás szervei még az egyszerű népet is üldözték a mindennapi életben. A magyar hivatalok Szlovákiában nem voltak a nép védelmezői és tanácsadói, s ebben nem képeznek kivételt az egyházi hivatalok sem, hanem annak a törekvésnek voltak az eszközei, hogy Magyarország egynyelvű magyar állammá változzék. Ezt a célt követte a magyar törvényhozás is, és azokat a törvényeket, amelyeknek bizonyos liberalizmust kellett volna mutatniuk — mint az 1868. évi nemzetiségi törvényt —, sohasem hajtották végre, csak a külföld megtévesztésére szolgáltak." A befejező sorok között a következőket szögezte le: „A magyarok állítása hazugság volt, hogy Magyarország »a szabadság szigete«. Az 1848. évi magyar forradalom, amelynek presztízséből — mint azt az elnök úr mondja — a magyarok még a háború idején is éltek, nem a magyarországi nemzetek szabadsága volt a célja, hanem a magyar kiváltságos rendek szabadsága és uralma. Maga a forradalom vezére, Kossuth, a nemesség védelmében a pozsonyi országyűlésen 1847-ben a szlovák Štúrral történt szóváltásában ennek a nézetének adott kifejezést: szenvedni, ez a nép fátuma". 3 6 Elszomorító még olvasni is a fenti sorokat. De hát ez volt a csehszlovák Nemzetgyűlés hivatalos álláspontja. Az államfordulat után így kezdődött az új állam magyarságának élete. Mind az elnöki üzenet, mind a Nemzetgyűlés válaszirata rossz ómennek bizonyult. Minden valós vagy vélt sérelem, amely a történelem folyamán a szlovákokat érte, elsősorban arra a magyar nemzeti kisebbségre hatott vissza kedvezőtlenül, amely az államfordulattal és az országhatárok megvonásával szintén az újonnan alakult csehszlovák állam népévé vált. 3 6 NÁRSHRČESKOSL. 83-104. A szlovák nemzetiségű országgyűlési képviselők száma az egyes magyarországi választások eredménye szerint a századforduló után: 1901 5 1905 2 1906 7 1910 3 DEJŠTÁTUPRÁVA. 762—763.
