Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján
A TÜKÖR LEFEDÉSE, VASSZÖG AZ ASZTAL ALATT 23 ember halála esetén egyaránt fehér színű kendővel takarták le a tükröket. A fehér szín használata más falvakban sem volt idegen, ghymesi és gerencséri, valamint egy fiatalabb lédeci elbeszélő úgy emlékezett vissza, hogy régebben fiataloknak fehér, idősebbeknek fekete kendőt használtak erre a célra. (Fekete kendő helyett használhatták az ún. „festős kendőt" is, amit ,,lángszínűnek" is neveznek.) A fehér kendő használatában Lédec és a többi falu között annyi a különbség, hogy a századforduló idején Lédecen még fiatal és idős halottnál is fehér letakaró kendőt használtak, a többi faluban ebben az időszakban már csak a fiatal halottaknál takarták le fehérrel a tükröt. Az időbeli eltérést jól szemlélteti az elbeszélők életkora. Lédecen Székely Mari néni (sz. 1892) még emlékezett arra, hogy bármily korú is volt a halott, fehér kendőt használtak. Tehát 1900—1910 körül még láthatta a szokást, melyre más falvakban a vele egykorúak már nem emlékeznek. Mester Rozália (sz. 1920) lédeci asszony hallomásból még ismerte azt a változatot, amit Mari néni elmondott, de ő maga már csak arra emlékezett, hogy az idősebbeknél már fekete kendőt használtak (ezek az emlékek legkorábban a harmincas évekből származhatnak). Megállapítható, hogy Lédecen valamikor a húszas években szűnt meg a fehér kizárólagos használata. (Hasonló folyamatot figyelhetünk meg a halottra adott fehér ruháról a feketére való áttéréssel kapcsolatban is.) Két-három évtizede aztán mindenhol egyre inkább az terjedt el, hogy fiatal és idős ember halálakor egyaránt fekete letakaró kendőt használtak. Lédecen is egyedülálló az az elbeszélés, amit az idén kilencvenéves Fazekas Miska bácsi mondott el. Miska bácsi nagy családban nőtt fel, és gyermekkorában az egyik kistestvére halálakor látta, hogy az öregapja egy vasszöget vert be az asztal alatt a ház földpadlójába. Elmondta azt is, hogy régebben gyermek halálakor ez szokás volt. (Ugyanezzel a szokással Lédecen kívül egyedül egy Rima menti faluban, Zeherjén találkoztam. Egy nagy példányszámú, rövidített kérdőívet szétküldtem bizonyos területekre, és a válaszok között akadtam erre az adatra.) Napjainkban is szokás, hogy a halott lábait összekötik, állát felkötik, addig, amíg úgy nem marad, majd a kötéseknél használt kendőket vagy szalagokat elégetik, illetve beteszik a koporsóba a halott mellé. Arra vigyáznak, hogy a kötéseket eloldják, különben „álmonnak vele, mér nem odottákszét, mer összekötött lábakkal nem tud menni a túlvilágon". A halott állának felkötésénél az a gondolat is közrejátszik, hogy a halott nyitva maradt szája újabb halottat jelent. Egy menyhei elbeszélés utal arra is, hogy az áll felkötése helyett egyre gyakrabban összecsavart kendőt tesznek a halott álla alá, „az nem annyira ijesztős", aztán azt a kendőt is eltemetik a halottal. Halál esetén fontos teendő a falu értesítése a halálesetről. Szinte azonnal elküldtek valakit a plébánoshoz, hogy szóljanak neki a halottról. A plébános megmondta a temetés időpontját, és egyben szólt a harangozónak, aki a harangok meghúzásával tudtára adta a közösségnek, hogy halott van a faluban. A falubeliek ebből megtudták azt is, hogy férfi vagy nő halt-e meg (férfiaknak háromszor kondították meg a harangot, asszonyoknak kétszer). Azt már egymástól tudták meg az emberek, hogy ki is a halott — az ilyennek gyorsan híre ment. A plébánost egy olyan távolabbi hozzátartozó értesítette, aki a halálkor már a háznál volt; sokszor ugyanez a személy értesítette az öltöztetőket is, amennyiben még nem voltak ott. Távolabb, más falvakban élő rokonokhoz általában egy nagyobb fiút küldtek el, többnyire a szomszédból, aki gyalog vagy kerékpáron tette meg az utat. Mostanában a távolabbi falvakban élőknek telefonálnak vegy táviratoznak. A falubeliek közül sokan mentek a halottas házhoz anélkül, hogy külön értesítették volna őket.
