Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Lanstyák István: A Szenc környéki nyelvjárás független labiális ö-zésének néhány kérdése
AZ Ö FONÉMA MEGVALÓSULÁSAI 167 bomlási terméknek is tekinthetjük anélkül, hogy meghamisítanánk a valóságot. Csak azt nem szabad hinnünk, hogy az illabiálisabb ejtésmódnak föltétlenül a köznyelv hatása az előidézője; a jelenség gyökerei ennél esetleg jóval messzebbre is nyúlhatnak. Erre enged következtetni az a tény is, hogy az ö hang kevésbé labiális megvalósulásait már 1858-ban észlelték 3 6, amikor még a köznyelv hatása a paraszti beszélőkre elhanyagolható lehetett. Ami az ö hang illabiálisabb megvalósulásainak előfordulási „szabályait" illeti, a szakirodalom a jelenség nyelvszociológiai kötöttségeire figyelt föl, a kevésbé labiális ejtést a fiatalabbakra mondva jellemzőbbnek 3 7. A Szene környéki nyelvjárásban a jelenség valószínűleg nem köthető egyértelműen életkorhoz; minden nemzedékben akadnak beszélők, akik kevésbé élnek az ö hang illabiálisabb változataival, s vannak, akik gyakrabban élnek velük. Ez lehet pusztán egyéni jellegzetesség is, de összefügghet az egyénnek a nyelvjárásához való szubjektív viszonyával is. Kétségtelennek látszik a jelenség beszédhelyzeti kötöttsége: minél kevésbé természetes a beszédhelyzet, annál gyakoribbak az illabiálisabb megvalósulások. A hangfölvételek ö-zése például határozottan illabiálisabbnak tűnik az átlagos, zavaró körülményektől mentesebb beszédnél. Mindez azt mutatja, hogy ha a jelenségnek volt is valaha etimológiai kötöttsége, ez azóta megszűnt, az illabiálisabb alakok átértékelődtek, s a köznyelviesebb kiejtés velejáróivá válva most már minden ö-ző alakban megjelenhetnek. — Érdemes még megjegyezni, hogy a nyelvjárásterületen belül is vannak valószínűleg különbségek az illabiálisabb hangszínárnyalatok jelentkezésében; egyes falvakban mintha jóval kevésbé dívna az illabiálisabb ejtés. Sajnos ezek csak felületes benyomások, amelyeket statisztikai adatokkal kellene igazolni. A kutatók természetesen föltették maguknak azt a kérdést is, vannak-e az illabiálisabb változatok megjelenésének valamilyen törvényszerűségei a természetes beszédhelyzetben, a hagyományos nyelvjárás viszonylatában. Tudtommal ilyen törvényszerűségeket nem tudott senki kimutatni. Imre Samu pl. az összes magyar nyelvjárás adatait áttekintve a MNyA. alapján így ír: „Az illabiális megoldású változatok jelentkezése ma rendszerszerűen nem fogható meg, nem köthető sem bizonyos hangtani helyzethez, sem egyes morfémákhoz" 3 8. Ami a középső nyelvállású illabiálisabb hangszínváltozatokat illeti, az általunk viszgált Szene környéki nyelvjárásban is ugyanez a helyzet. 2 Azonban — amint már említettük — az ö-ző morfémák ö hangjainak vannak olyan megvalósulásaik is, amelyek nemcsak illabiálisabbak, hanem egyben nyíltabbak is a középső nyelvállású, labiális ö-nél. Ezek általában azokban a morfémákban jelentkeznek, amelyeknek a nyelvjárásban mind e-ző, mind ö-ző változata él; ilyenkor nagyon gyakran épp az előbbi a főalak. Ilyen vagylagos ejtésű morfémák pl. a következők: zeng\. zöng, rettentőröttentő, szerintv. szörint, címer\. címör, négör v. néger, ékszer v. ékször, litery, litör, méterv. métör, szeptemberv. szeptembör; érmet\. érmöt, férgek v. férgök, fészket v. f észköt, gépetv. gépöt, népet\. népöt, rétekv. rétök, sinekv. sinök, szénétszénöt ,kocsiszínt', vétkes v. vétkös. Vannak ezenkívül olyan morfémák is, amelyek a nyelvjárásterület egy-egy részén egyöntetűen e-s vagy ö-s ejtésűek, s így általában nem is jelentkezik bennük a vizsgált hangszínárnyalat. Viszont az e-s, ill. ö-s alakok izoglosszájának tájékán, ahol mindkét alak előfordul ugyanannak a falunak a nyelvjárásában is, sűrűn találkozunk ezekkel a jellegzetes, ö—e közötti 3 6 Regner Tivadar; hivatkozik rá PÉTER L.: ÖKérd. 122. 3 7 VÁRKONYI I.: SomÖNyj. 17.; IMRE S.: MMNyjR. 288.; Vöó I.: BánsMgh. 82. 3 8 IMRE S.: MMNyjR. 203.
