Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Lanstyák István: A Szenc környéki nyelvjárás független labiális ö-zésének néhány kérdése
AZ EL, EJ : Ô V. ÖL MEGFELELÉS ERŐSSÉGE 161 paradigmájuk azon tagjaival, amelyekben az / nem azonszótagú, s így nem is esik ki (ömelöm, ömeli, ömelet; elissza, eladom stb.). A táblázatban bemutatott első két megfelelés — az előzőektől eltérően — nem azonos erősségű az egész nyelv járásterületen (táblázatunk a déli-délnyugati falvak nyelvjárási képét tükrözi). A déli-délnyugati részeken az el, ej: ő v. öl megfelelés főként hangsúlyos helyzetben, az el, ej: ű v. ül megfelelés pedig elsősorban hangsúlytalan helyzetben (tőszó nem első szótagjában, toldalékban) jelentkezik. Ez utóbbi megfelelés igen jellemző a csallóközi és szigetközi nyelvjárástípusra, amellyel a Szene környéki nyelvjárásnak főként a déli-délnyugati falvakban beszélt változata nagyon szoros rokonságot tart 1 5. — Az északi-északkeleti részeken ezzel szemben az el, ej: ő v. öl megfelelés hangsúlytalan helyzetben is gyakori, s ennek következtében az el, ej: ű v. ül megfelelés kisebb hatókörű. Ezeken a területeken ilyen típusú alakokat találunk: girindő, tengő (de többnyire ott is pöllű v. pölhű stb.), te visző, ösző, tépő 'tépsz' stb.; ugyanakkor az előhangzó H—/igeképző ott is űv. ül alakban valósul meg (pl. csépűtem, énekűt), kivéve a legészakibb falvakat, ahol már csépőtem, énekőt-iélék is előfordulnak. Szigorúan alkalmazva a szinkrónia elvét a kny. el, ej: nyj. űv. ül, ill. a kny. el, ej: nyj. ő megfelelés nem volna vonható az ö-zés körébe, hiszen ezek nem az ö hang megterheltségét növelik az e hang rovására, hanem az ű, ill. ő hangokét. A rendszertani, ill. nyelvjárásközi összefüggések mégis amellett szólnak, hogy az ö-zés vizsgálatakor ezekre is tekintettel legyünk. — A polifonémikus értékű ő, ill. ű hangot szóvégi helyzetben tartalmazó morfémáknak magánhangzóközi helyzetben szabályos hangkapcsolatos változatuk is van (pl. fővösz, de: fölad, tengű, de: tengüle, ill. északon-északkeleten tengő, de: tengöle stb.), de előfordul hangkapcsolatos ejtés más esetekben is (pl. fölnyőtt, fölvételi), hogy a kifejezetten alkalmi, lényegében beszédhelyzeti kötöttségű hangkapcsolatos ejtésváltozatokról (pl. fölmögy, zsindöl) ne is beszéljünk. — De a kny. el, ej: nyj. űv. ül megfelelés is összefügg a kny. e: nyj. ö megfeleléssel, tehát a szűkebb értelemben vett labiális ö-zéssel. Egyrészt a nyelvjárásterület északi-északkeleti részén élő girindő, sindő, ösző-féle alakok révén, másrészt pedig a nyelvjárástípus déli-délnyugati változatán belül is megvan az összefüggés: azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a köznyelviesebb alakváltozatok nem ritkán ö-ző alakot öltenek (pl. Gergölék, tisztölet, métöj, zsindöl zsindöj, pöhöl v. pöhöj stb.). Sőt: a pöhü 'pehely' szónak -s képzős alakjára csak ö-ző adataink vannak (pölhös, pölhösödik stb.) mind az északi-északkeleti, mind a déli-délnyugati területekről. Mindezek alapján megállapíthatjuk: a kny. el, ej: nyj. ü v. ül, ill. az el, ej: ő v. ö/megfeleléseket, amelyek történetileg nézve az ö-zés bizonyos továbbfejlődéseit képviselik, a jelenlegi állapot vizsgálatakor is bátran kapcsolhatjuk a labiális ö-zés jelenségéhez anélkül, hogy ezzel a diakrónia szempontjait kevernénk a szinkrónia síkján mozgó vizsgálatba 1 6. 1 5 A kny. el, ej: nyj. ű v. ül megfelelésre a csallóközi—szigetközi, ill. a Szene vidéki nyelvjárásban 1. IMRE S.: MMNyjR. 109, 346, 348. 1 6 Vö. DEME LÁSZLÓ: A magyar nyelvjárások néhány kérdése. Bp. 1953. 107; uő: NyatlFunk. 111. Opponensi véleményében kétkedését fejezi ki ezzel az eljárással kapcsolatban LÓRINCZE LAJOS (NyatlFunk. 334). Az i-zés vonatkozásában helyteleníti a továbbfejlődött alakok z-zéshez vonását SULÁN BÉLA (AZ i-zés kérdéséhez• MNny. 5. 13). Az újabb munkák közül még az olyan kifejezetten szinkron leírás is figyelembe veszi a továbbfejlődött alakokat (a zárt ü-zés, ill. ú-zás vizsgálatakor), mint MURÁDIN LÁSZLÓ: A zártű-zés ésú-zás egytagú szavakban és határozóragokban. NylrK. 30. 49—58.
