Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Vadkerty Katalin: Mezőgazdasági termelés az Andrássyak krasznahorkai uradalmában az 1848-1867-es években
SZÁRNYASOK, LÓTENYÉSZTÉS 105 A lótenyésztés 1849-ben országos viszonylatban is jelentősen visszaesett, hiszen az 1848—1849-es harcok megtizedelték a lóállományt. A felújítás, illetve a szaporítás jelentős befektetésekkel járt. Az 1850-es években a nagybirtokokon — már említettük — ökrök végezték a vontatás zömét, a kisgazdaságokban a tehenek. Az Andrássy családnak a lótenyésztésben vannak érdemei, hiszen Hunfalvy még 1867-ben is megemlíti, hogy „régente híres volt az Andrássy Dénes gróf hosszúréti angol félvér ménese". Vizsgálódásaink korszakában ez a ménes már a múlté, s szerény maradványa a hosszúréti hágatóállomás volt. De ez sem működött sokáig, mert „a környék gazdái nem érdeklődtek e szolgáltatás iránt". A hosszúréti lótenyésztést nem újították fel, mert a családnak híres ménese volt a Zemplén megyei tőketerebesi birtokukon. Krasznahorka váralján is tartottak vontatólovakat, s a tiszteknek is volt lótartási joguk, de lótenyésztéssel itt nem foglalkoztak. 2 8 Az uradalom vezetése állandó figyelemmel kísérte az állatok egészségi állapotát, s különféle állategészségügyi rendeletekkel igyekezett őket megóvni a betegségektől. Megkövetelte és ellenőrizte a rendszeres és „kielégítő" takarmányozást, az istállók tisztaságát és a rendet. Az állatok betegségénél s az esetleges elhullásoknál pontosan meg kellett nevezni a betegséget, s le kellett írni az elhullás körülményeit. A kor „legrettenetesebb réme" a Magyarországon 1828 óta pusztító marhavész az általunk kutatott években megkímélte az uradalom marhaállományát, s így aránylag kicsi volt az elhullás, de a juhászatokban uralkodó állapotokkal pl. 1861-ben a jószágkormányzóság nagyon elégedetlen volt. Ebben az évben az állatállomány 8 — 9%-a hullott el „kergeségben, tüdőés májrothadásban, vízibetegségben". A jószágigazgatóság leirata szerint „ez az állapot tűrhetetlen", felelősségre vonta a juhászat vezetőjét, s kijelentette, hogyha „nem javul meg a helyzet, akkor megvonja tőle a marhatartást". 2 9 A korabeli közgazdasági irodalom a mezőgazdaság jövedelmezőségét tárgyalva határozott hangon követelte, hogy az agrárszakemberek használják ki a mezőgazdaság „mellékletes lehetőségeit", azt, hogy termékeiket a piacokon keresett, „minőségi gyártmányok formájában eredményesen értékesíthessék". Elsősorban a burgonyából s kukoricából való szeszgyártásról van szó. Az Andrássyak krasznahorkai uradalmában már az 1840-es évek első felében megkezdték a szeszgyártást. Ez a „nagyszerű üzem" Warther-féle főzőkészülékkel volt felszerelve, s naponta 51 köböl burgonyát dolgozott fel. A jobbágyfelszabadítást követő években a jószágkormányzóság a gyár bérbeadását fontolgatta. Újsághirdetéssel keresett bérlőt, akinek „jutányos áron" ígért tüzelőanyagot, de kikötötte, hogy a napi közel 32 köbölnyi szeszmoslék térítésmentesen az uradalomé lesz. A bérbeadás nem valósult meg, mert a jelentésekben rendszeresen szerepel a szeszgyár részére kiutalt burgonya, s néha a kukoricamennyiség is. A szeszgyár 1857 első negyedévében 11 853 icce nyersszeszt égetett, s az előző évi áthozatallal 13 348 icce nyersszeszt raktározott. A jószágigazgatóság egyre jobban ellenezte a burgonyából való szészgyártást. Az 1860-as jelentésekben bebizonyította, hogy a szeszgyári moslék tápértéke közel 70%-kal alacsonyabb, mint a „feletetett" burgonyáé, s ezt a különbséget a nyersszeszgyár ára sem egyenlíti ki. A jószágkormányzóság eüsmerhette ezt a véleményt, de a szeszgyártást nem állította le, s a következő évben jelentős mennyiségű rozslisztből főzetett szeszt. A lisztet az uradalom a malombérlőktől kapta. A kisebb királyi haszonélvezeti jog, amelyet a jobbágyfelszabadítás! törvények nem érintettek, szintén növelte a nagybirtokok jövedelmét. A malom-, kocsma- és mészárszékbérletből a vizsgált uradalom számvevősége pl. 1857 második negyedévében 6000 forintot vételezett. Mivel a bérlők 2 8 ŠOAL AKh 73/4 1853. 2 9 ŠOAL AKh 83/3 1861.
