Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Tanulmányok - Méry Margit: Az Alsó-Garam mente népviselete

A női viselet Alsó és felső ruhadarabok A női viselet alapját az ing és a pendely képezi.

1

3 Ingből a nők háromfélét ismertek. A legrégibb a sípujjú ingix

k volt, amely az első világháborúig volt általános. Ennek anyaga vászon volt, sima ujját két mizlive 1 és csipkével díszítették. Hétköznapokon, és főleg télen viselték. Ünnepi ingük a combig érő fodros ing, hosszú ing vagy csipkés ing volt. Eleje, háta gyolcsból készült, hónaljába különböző méretű pálhát vagy cviklit toldottak be. Elejét mizlikkel vagy azsúrozással díszítették, kikötöttek (díszítési eljárás), vállfoltot varrtak rá, majd elkészítették a nyakkivágást és elöl a gombolást. A nyakkivágás körül csak egy centiméternyi szegés adja a gallért. Ujjait üzletben vásárolt varrott csipkéből varrták, olyan hosszúra, hogy a kart csaknem csuklóig takarta. Ujjait vállban tűráncra szedték (kézzel ráncolták), ezért az ujja tűráncott. A csipkeujjú inget nyakban géppel húzták össze, vagy kézzel rakták le egészen apró ráncokra. Ujjait különféle színű szalagokkal (fehér, rózsaszín, világoskék) megkötve viselték. Csak ünnepi alkalmakra vették magukra. Hétköznapokon általánosan a lémeces inget vették magukra, amelynek szabása nagy vonalakban megfelel a fodros ing szabásának. Ugyancsak csípőn alul érő, gyolcsból varrott, elöl gombokkal csukódó bő ujjú ing, amelynek bő ujját keskeny lémecbe fogták (innen a megnevezése is), s ezt galannyál kötik meg. Vállfoltja, pálhája van, a két vállon a nyakrésznél háromszögletű pöccel bővítik. Az ujja hossza 28 cm, a szélessége megfelel a gyolcs szélességének (80-90 cm), felül és alul is kétsoros türáncolással húzzák össze, és varrják be a lémecbe, illetve a vállba. A fiataloknak a lémec szélére keskeny csipkét is varrtak. A lémeces inget hétköznap és kisebb ünnepeken télen-nyáron viselték. Napjainkig viseli az idős generáció. A lémeces ing korában vékony házivászonból készült, majd fokozatosan váltotta fel a gyolcs. Előbb az ujjak, majd az eleje, végül az egész gyolcsból készült. A méretet a varrónő mindig egy másik ingről vette. Mindháromféle ingükhöz pendel, péntő tartozott, amelyet minden asszony magának készített el. 3 rőf vagy 1 és V2 méter kendervászon

1

4 kellett hozzá keresztben (Kéménden nem keresztben, hanem hosszában vették a vásznat). Egyik szélén tűráncra szedték (tűvel összeráncolták), 3 ujjnyi gallérba fogták be, ami galannyal kötődött vagy gombbal csukódott. Elején a két vágott végét összedolgozták, összehímezték vagy azsúroztak. Monogramot is varrtak bele. Garampáldon a pendelyt hátul varrták egybe, elöl hasítékot vágtak és golonnal kötötték meg. Kéménden a pendelyt négy szél vászonból varrták, a vászonszéleket nyakonvarrással dolgozták egybe. Gallérja minden faluban egyforma volt. Egy-egy Ián yak férjhezmenetelekor 10-12 pendelye volt. A második világháborúig mondható általánosan elterjedtnek, azután fokozatosan a vállon gombos, hosszú gyolcsing váltotta fel. A XX. század elején az ing fölé és a pendely alá korcos pofándlit öltöttek, amely egy hurkaszerűen összecsavart vászondarab, korcokkal ellátva. Csípőtől csípőig erősítette a testet, és tartotta a szoknyákat. Később a pofándlit rávarrták az alsó, majd a felső pruszlikra. Az ingre télen-nyáron alsó pruszlikot (ásó pruszlikot) vettek fel, amelyet szabásminta szerint varrtak mosóanyagból, ez az inget a testhez szorította. Elöl végig gombolódott, hátul a hosszított derékra rávarrták a pofándlit. Az ásó pruszlik fölé nyáron felső pruszlikot vettek fel, amelynek az anyaga az 48