Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Batta Attila: Adalékok a népi hiedelemvilág alakjainak ismeretéhez

általában álmodtak is ezzel a boszorkánnyal - így tudták meg, hogy ki volt az. Azt mondják, több boszorkány is volt a faluban, aki rendszeresen járt nyomni az embereket. A boszorkányok átkát, szemmel verését, megigézését általában mind rontásnak nevezték. Megronthatták a felnőtt embereken kívül főleg a kisgyermeket és az anyját, valamint az állatokat is. Ha kisgyermeket rontottak meg, akkor a szép egészséges csecsemő egyszerre csak sorvadni kezdett. Nem nyugodott sem éjjel, sem nappal. A fiatal anyának elapadt a teje. Az olyan házban, ahol gyermek született, különféle módon védekeztek a rontások ellen. A csecsemő pólyájára kis rózsafüzért kötöttek, hogy el ne vigyék, vagy ki ne cseréljék őket a boszorkányok. Karjára piros szalagot, gyöngyöt, karperecet tettek, hogy ne fogja az igézés. A szülőanyán szintén rózsafüzér volt, és a keresztelőig ki sem mehetett az udvarból. A keresztelő után már nem hordták a rózsafüzért. Ha mégis megrontották a gyermeket, akkor olyan asszonyhoz fordultak segítségért, aki értett a rontás elhárításához, orvoslásához. Az ilyen asszonyokról titokzatosan azt mondták, hogy tudósok, mert tudnak valamit. Ezek sokféle praktikát ismertek, és legnagyobbrészt irracionális eszközökkel próbáltak segíteni a bajokon. Néhány elhárítási módszert az alábbiakban mutatok be: Lavórban vizet készítettek a tűzhely mellé. Egy ciroksöprőből két szálat kihúztak és keresztbe tették a vízen. A tűzből négy parazsat a szálak négy végére tettek. A megrontott csecsemő anyja megnevezte a négy parazsat azok nevével, akik mint rontók szerinte számításba jöhettek. Amelyik parázs először lesüllyedt, az rontotta meg a babát. A tudós asszony mormolt valamit, hogy menjen ki a rossz szellem a gyerekből, aztán visszakézből, megszentelte a vízzel a babát. Megkenték a szemét vagy keresztet rajzoltak rá. A szemmel vert, megigézett kisgyermek szemét kinyalta az anya a szó szoros értelmében, s a nyálat mindig ellenkező felére köpte ki. Tehát ha a jobb szemét nyalta ki, akkor bal felé köpött ki stb. Ha az ijedségtől nem bírt nyugodni a gyermek, azt nem tartották rontásnak. Ilyenkor forró ólmot vagy íaggyút öntöttek egy tál vízbe. Az ólom bizonyos formát mutatott, pl. kutya stb. így tudni vélték, hogy mitől ijedt meg a gyerek, s ezzel már meg is gyógyították. Állítólag nem sírt tovább. Az ún. tudós asszonyok a felnőtt embereken is segítettek, ha valami ördöngös lilek megrontotta őket. Az emberek elpanaszolták a bajukat, és megmondták, hogy kire gyanakodnak. A tudós asszony főzetet csinált kakukkfű, szederinda levele, bodzavirág keverékéből és azt a rontó küszöbére kellett önteni. A megrontott személynek is főztek teát galagonya és kökény bogyójából. Ezt itta meg. Ha nagymértékű volt a rontás, akkor az összes felsorolt gyógynövényt összefőzték, és ennek a teáját itta meg a beteg. A boszorkányok a háziállatokat is megrontották. Főleg a tehenet, libát, tyúkot, de más állatot is. Ha a tehénnek véres lett a teje, vagy elapadt, ha a kotlóstyúk vagy lúd otthagyta a tojásait, vagy azok megzápultak, máris rontásról beszéltek. Az olyan háznál, ahol rontást észleltek az állatok között, a következőképpen jártak el, hogy megállapítsák a rontó kilétét: csibevályút vittek a kútkávához, és a kaszakő tokját késsel hozzáütögették addig, amíg a rontó meg nem jelent az udvaron. Az ütések állítólag elviselhetetlen fájdalmat okoztak neki. Ha már eljött, meg kellett térítenie a kárt, a rontást pedig megszüntetni. Az állatrontások ellen különféleképpen védekeztek. Belevizeltek egy rossz edénybe, és a sÖprűt belemártogatva bal kézzel locsolták végig vele az ólakat és az állatokat. így védettséget nyertek a rontás ellen. A védekezés egy 127