Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Gáspár István: Árucsere Kéménden

Budapesten megjelent „A Magyarországon tartani szokott országos [kirakodó s marha] és hetivásárok jegyzéke" szerint viszont Kéménden csak két vásárt, mégpedig „áldozócsütörtök hetének hétfőjén, november 20-án, az Erzsébet napját követő napon" [7. o.]) 1918-ban ez hat vásárra bővült és meg is maradt egészen 1944-ig. Időrendben a hat vásár így követte egymást: 1. pálfordulói - januárban 2. szentjózsefi - márciusban 3. áldozói - májusban 4. péter-páli - júniusban 5. kisasszonyi - augusztusban 6. erzsébeti - novemberben. A vásárt az ünnepet megelőző szerdai napon rendezték. Az akkori kalendáriumokban megtalálható volt a vásárrend is. A vásárok elsősorban az állattartáshoz igazodtak. Az árucsere vásárokban történő lebonyolítását időszerűvé tették a földművelés szükségletei, teendői: vetés, aratás, szüret és az évszakok váltakozása. A pálfordulói vásárba hízósertést, hízólibát hoztak - vetőmagot vettek. A szentjózsefin kismalacot, kecskegidát árultak nagyobb számban. Az áldozói vásáron adtak túl a gazdák felhizlalt állataikon. Az áldozói vásárt követő napon volt az egyházi búcsú, melyre a kirakodóvásár árusainak egy része ott maradt a templom körül szentképeket, kegyszereket, mézeskalácsot, cukorkát árulni. A péter-páli a többinél gyöngébb vásárnak számított, mert június végén már rendszerint megkezdődött az aratás, ami a vevők és árusok részvételét jelentősen csökkentette. A kisasszonyi vásár ban vehették meg a szőlősgazdák a szürethez a kádakat, hordókat, az erzsébeti vásáron pedig a nyáron felszaporodott állatállományon adtak túl. Ekkor csináltak jó vásárt a talpasok, azaz cipőtalpkészítők, télre ugyanis kellett a lábbeli. A hat vásár közül a felhajtott állatok számát figyelembe véve, de egyébként is, a májusi és a novemberi vásár volt a legnagyobb. A vásárok rendezésének jogát a község birtokolta. A vásárbírói tisztséget rendszerint a község bírája vállalta. Neki tartoztak felelősséggel a vásárrendezők, helypénzszedők és ellenőrök. A helypénzszedők a faluba vezető utak mentén felállított pénztáraknál fogadták a vásárba érkezőket, összesen hat helyen, 12-16 ember teljesített szolgálatot. Helypénztár működött a bényi és barti úton, Libád felől, Kőhídgyarmat felől (a Gurgyal falurész előtt), Kicsind, Ipolyszalka, valamint Garampáld és Kisgyarmat felől. Helypénzt a kocsik, sátrak, állatok ós a kirakodóvásáron lerakott áru helyének nagysága után fizettek. A helypénzből a községnek jelentős bevétele származott, amiből aztán a közkiadásokat fedezték. A helypénzszedők napidíjat kaptak, de ez a megbízatás a többi vásárrendezői feladathoz hasonlóan megtiszteltetésnek is számított. Az állatvásárnál kocsirendező ügyelt a rendre és fegyelemre, melynek lényeges előfeltétele az egyenes kocsisor megtartása volt. A kirakodóvásáron a vásárbíró, a kisbíró ós a megbízott ellenőrök felügyeltek. A kéméndi vásárok kialakulását követve nyilvánvalóvá válik, hogy azok létrejötte és fejlődése szempontjából az állatvásár tekinthető elsődlegesnek és mindvégig legfontosabbnak. Az állatvásárokhoz csatlakoztak később a gabona-, bor-, gyümölcs- és zöldségtermelők, majd a kézműiparosok, vándorárusok, kereskedők, akik együttesen alkották a kirakodóvásárt. A vásár résztvevőinek étkezéséről a helybéli vendéglősök gondoskodtak sátrak alatt felállított lacikonyhákban és italmérésekben, mintegy a vásár részét képezve. Meg87