Új mindenes gyűjtemény 6. 1986
B. Kovács István: Egyházi intézmények-világi közösségek
a Harkátsi tszt. Plébános úr is, 10 Ft-okra büntettetett; meg hagyatván az is, hogy a tisztelt Plébános urat is meg kövesse." Ugyancsak egyetlen alkalommal fordult elő az ünnepnapon való munka. Ez utóbbit különben már a BGKHk is tiltották:,,mivel az ünnepnapok isteni tiszteletre vannak szentelve, el kell azokon kerülni a testi és mezei munkák folytatását. " 6 6 1821-ben egy paraszti származású egyént, aki „az úrnak szombatját mezei munkával meg rontotta", 12 botütésre ítélt a presbitérium. Egyetlen esetben foglalkozott a presbitérium a tiltott mulatozások ügyével. Hasonlóan az előbbi esetekhez, a református egyház szigorúan tiltotta az ünnepnapokon való mulatozásokat. Se szeri, se száma az ide vonatkozó tiltó rendeleteknek. A BGKHk is tartalmaznak erre vonatkozó utasítást: „ . . . hasonlag (ünnepnapokon! — B. K. 1.) meg kell szüntetni a heverést, játékokat, részegeskedést, vendégségeket, kézfogói lakomákat, perlekedéseket, eivakodásokat. . . " 6 7 Lenkey Lajos a runyai egyház anyagából idéz erre vonatkozó tiltó rendeletet: „Sátoros ünnepeken és nem különben vasárnapokon . . . utzákon, kivált az Isten háza körül való játékok, laptázások megtiltatnak úgy, hogy valakiken comperiáltatik, hogy az tántzolást vasárnapon vagy egyéb innep napokon véghez viszi, három-három forintra, a gazda pedig a ki ollyatén botránkoztat óknak szállást ad hat forintra büntettetik."^ 1834-ben tárgyalt a presbitérium ilyen esetet: ,,az ifjak az Innep, azaz Karátsony hetin lejendö tántzolástól eltiltattak, e tilalommal nem gondolván egész héten által mulattak, a mi több vasárnap is az uttzákon lármáztak az isteni tiszteleten templomba lévő gyülekezet szembetűnő megbotránkoztatására." A presbitérium őket 1—1 ft, a „Hely adó" nemesasszonyt 2 Ft pénzbírságra ítélte. Több alkalommal foglalkozott a presbitérium a különböző jellegű egyéni és családi viszályokkal, békétlenségekkel. A presbitérium igyekezett a feleket összebékíteni; a leggyakoribb büntetés 1—2 ft-os pénzbírság, illetve a viszálykodók intése, dorgálása volt. Az adatok szerint a nemesek legalább kétszer annyit viszálykodtak, mint a paraszti származásúak. Az ilyen jellegű ügyek nem csekély részét a templomi székperek tették ki (ismertetésükre dolgozatunk későbbi részében térünk ki). Néhány alkalommal találkozunk a templomot nem gyakorlókkal, az ott magukat rendetlenül viselőkkel szemben hozott intézkedésekkel is. Legtöbbször megelégedett a presbitérium az intéssel, illetve „kemény eklesiai fenyíték" kilátásba helyezésével. A rendelkezésre álló anyag alapján az egyházi fegyelmezésben 1767—1843 között két időszakot lehet határozottan elkülöníteni. Az első 1767-től 1810 tájáig tart. A fegyelmező munka ekkor megoszlik a világi és egyházi bíráskodó testület között. Az előbbit „külső szék" (1767), „Magisztrátus" (1771), „külső nagy világi törvényszék" (1789), „külsőfórum" {1790), „külső törvény tevő szék" (1790), „falu gyüllése", illetve ,,Ns. Helység gyüllése" (1811) név alatt emlegetik a jegyzőkönyvek. Kölcsönös viszonyukról meglehetősen keveset árulnak el forrásaink. A fegyelmezési gyakorlatot egy 1799-es bejegyzés világítja meg, miszerint a káromkodók, „minekutánna a külső fórumon megbüntettettek, eklesiánk régtülfogva ismert törvényének értelme szerint az eklesiai fenyítéknek is alája adták magokat. . ." Pl. 1789-ben T. János paraszti származású személy „sertést vágván, minekutánna a külső nagy világi törvényszéken testi büntetéssel megbüntettetett és a kárt is megfizette az eklesiai fenyítéket önként maga sürgette és F. Vályban a parochián a nemes Consistorium tagjai előtt poeniteált". Az elsőfokú bíróság szerepét minden esetben a világi bíróság töltötte be, ám az egyház igényt formál a gyülekezeti tagok külön történő fegyelmezésére is, és ezt az igényét következetesen 91
