Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

Ozsvald Árpád: Egy őrült teátrumjátékai

jeleneteket, nyers paraszti adomákat is tartalmaz. (Ennek a közlésétől eltekintettünk.) A szerző sokszor emlegeti a teátrumot (színházat) s a világot ehhez hasonlítja. Bíró voltára is gyakran hivatkozik. Bene Károly a jozefinizmus feltétlen híve volt. E gúnyos hangvételű, antiklerikális emlékirat, népi színjáték-kísérlet a maga korában nem egyedülálló. II. József cenzúrát enyhítő rendelete táptalajt nyújtott a hasonló szellemben íródott röpiratoknak, politikai pamfleteknek. A röpiratírás jelentős magyar mestere volt Szacsvay Sándor, a bécsi Magyar Kurir szerkesztője. Bene Károly is ismerte, kétszer is megemlíti nevét, sőt azt a házat is, ahol Bécsben a lapot szerkesztette. Lehet, hogy személyesen is találkoztak, de Szacsvay névtelenül közkézen forgó, antiklerikális pamfletjei közül Az Izé purgatóriumba való utazása (1787) címűt biztosan olvasta, mert hatása e kéziraton érezhető. Szacsvay röpiratai sem teljesen eredetiek, német és olasz nyelvből fordította, illetve dolgozta át őket a helyi viszonyokra alkalmazva. A Bécsben, Pozsonyban megjelent magyar újságok a német lapokból vették át az ún. ,,elysiumi beszélgetések" műfaját. Ezekben a beszélgetésekben kitalált vagy híres személyek (Nagy Sándor, Hadrianus császár, Demokritos stb.) és szimbolikus értelemmel felruházott állatok vitatták meg az időszerű politikai és társadalmi kérdéseket. Bene Károly is megszólaltatja Napóleont, Mária Teréziát, Kaunitzot stb. Az állatok közül pedig nála a sas a fejedelmet, a rigók az államférfiakat, hivatalnokokat, a varjak a papokat jelképezik. Bene Károly sokat tanult Szacsvay újságjából és röpirataiból, de érezni emlékiratában az önálló véleményt is, a korabeli megyei állapotok alapos megfigyelését, gyermekkori emlékeinek felidézését. Egy-egy bátor megjegyzése után azonban, mintha maga is megijedne attól, hogy túl messzire talált menni. A végén erkölcsi kódexekből vett példabeszédekkel, közmondásokkal igyekszik köznemesi osztályát megnyugtatni: „Ne rázzuk tehát a fát, mely magánan is gyümölcsöz, máskülönben kiszárad. Ne kövessük a franciák példáit! Ne legyünk azoknak majmai. Éljünk mi is, a sas is." A könyv végén az erőszakos pallérozás ellen hoz fel elég közönséges érveket. II. József szerencsétlen példája lebeghetett szeme előtt, akinek reformtörekvései egy-két kivételtől eltekintve kudarcba fulladtak. Több mint valószínű, hogy már egy meglevő vázlat vagy régebbi, a XVIII. század végén keletkezett jegyzete alapján írta, másolta le a kéziratos könyvet, mert javítás, áthúzás alig van benne, és a bekezdések, fejezetek is pontosan megtervezett szerkesztésre vallanak. Mivel a kézirat vége felé „csekély 65 esztendei" tapasztalásaira utal, a másolást és az utolsó részt 1833-ban vagy később fejezhette be. Zavaros és mégis felfigyeltető bölcseleti fejtegetéseket tartalmaz a könyv a korabeli társadalomról, a vallásról, a teremtőről, az emberi akaratról, a népszokásokról. Régi ideák kiforgatása, kétkedés és remény, újrakezdés és visszahúzódás. Egy elmebetegnek színes, kavargó, cselekményes teátrumjátékai. Ozsvald Árpád 59