Új mindenes gyűjtemény 5. – A komáromi múzeum száz éve
A gyűjtemények története - Tok Béla: A feudalizmus kori történeti gyűjtemény
A feudalizmus keři történeti gyűjtemény Tok Béla A múzeum történeti s ezen belül feudalizmus kori gyűjteményét az 1886 decemberében alakult Komárom vármegyei és Komárom városi történeti és régészeti egylet (a továbbiakban Történeti és Régészeti Egylet, 1886— 1900) alapozta meg, amelynek célja a régészeti leletek gyűjtésén kívül a megyére és székhelyére vonatkozó történelmi emlékek gyűjtésére irányult. Ennek érdekében az egylet régiségtárat létesített. A Történeti és Régészeti Egylet régiségtárának gyarapodását az egylet évkönyveiben és a sajtóban is közzétették. Ezekből tudjuk most, egy évszázad múltán is kibogozni, milyen történelmi emlékek kerültek abban a korban a gyűjteménybe. A rendelkezésünkre álló forrásokból az derül ki, hogy már az első teljes egyleti évben, 1887-ben igen tekintélyes mennyiségű történelmi emlék került az egylet gyűjteményébe; ekkor mentették meg többek között az utókornak a komáromi borbélyok céhládáját, a komáromi fazekascéh pecsétnyomóját (1639), egy majolikakorsót (1713) és a molnárok eskütevő keresztjét. A helybeli szíjgyártók és ötvösök pedig letétbe helyezték az egylet gyűjteményébe céhládájukat. Átadásra került továbbá a szíjgyártók, nyergesek és kardcsiszárok 1692-ből, valamint a szíjgyártók 1822-ből származó pecsétnyomója is. Yégh Adorján nemesócsai földbirtokos egy községe református templomából származó, 1619-ben készült cintányért, kannát és egy réztálat ajándékozott az egyletnek, az alispáni hivatal pedig a megye községeinek pecsétlenyomatait szerezte meg, és adta át az egylet múzeumának. Ekkor került egyebek közt egy 1587-ből való „ónémet stílű" korsó is a gyűjteménybe vétel útján. 1 Az 1888-ban az egylet gyűjteményébe bekerült tárgyakat mind nem sorolhatjuk fel, a legérdekesebbeket azonban megemlítjük: az asztalosok letétbe helyezték 1766-ban készült céhládájukat, benne a Ferenc császártól nyert, piros bársonyba kötött privilégiummal, egy 1797-től vezetett jegyzőkönyvet és két pecsétnyomót. A helybeli katolikus gimnázium szintén letétbe helyezte a komáromi halászok 1690-ből való céhkorsóját, egy szarvasagancsból készült régi lőportartót, valamint egy 1793-ból származó hímzett pénzes erszényt. 2 Az egylet gyűjteményének 1889. évi gyarapodása is jelentős eredményekkel végződött. Különösen Végh Adorján ajándékozott az egyletnek értékes történelmi tárgyakat, egy kuruc kori csákányt és a Komáromi Első Takarékpénztár, valamint a Hajóbiztosító Társaság privilégiumait. 3 Az 1889. év nevezetes eseménye volt, hogy a régiségtár őre, Gyulai Rudolf a református kollégium nagytermében elhelyezett gyűjteményből nyilvános kiállítást rendezett. 4 Az e kiállítás megnyitása utáni években a gyűjtemény gyarapodása fokozatosan csökkent, ennek ellenére az 1890—92 közötti évekből is kerültek értékes történelmi emlékek az egyleti gyűjteménybe. 77