Új mindenes gyűjtemény 4. 1985
Tok Béla: Komárom kereskedelme a 16.-18. században
4 Szarvasmarha-kereskedés A 16—17. század gazdálkodásának egyik legfontosabb ágazata a szarvasmarha-kereskedés volt, amit főképpen az alföldi hódoltsági városok bonyolítottak le. Debrecen (ahol pl. egy Bíró Gáspár nevű polgár esetenként 10 000 eladó ökröt is tartott), Kecskemét és egyéb városok óriási legelőiről százezerszámra hajtották az állatokat az örökös tartományokba, de a német birodalomba is. A régi Magyarországon és a szomszédos területeken át vezettek a hajtóutak ( via boaria). A hosszú utat csak azok az állatok bírhatták ki, amelyeket télen-nyáron kint tartottak a legelőkön, s útközben is táplálták őket, hogy súlyukból sokat ne veszítsenek. Legtöbbjét Bécs, illetve onnan a német területek felé hajtották ki, de sok csorda érkezett Morvaországba, főképpen Auspitzba (Hustopeče) és Légrádon át Velencébe is. 6 7 Amikor Vitus napja közeledett, levették a kolompot a vezérökörről, és felkészültek a hajtásra, amely Orbán napján kezdődött, mert ezután az állatokat már legeltetni is lehetett a zsenge füvön. Sokszor legalább 200 000 szilaj (félvad) ökör, bika és egyéb állat bőgése és csörtetése verte fel a hajtóutat. Az 1526. év körül Nürnberg város hetivásáraiba évenként 70 000 szarvasmarhát hajtottak fel, legnagyobbrészt az Alföldről. Két évtized múlva már olyan méreteket öltött az állatokkal való kereskedés, hogy I. Ferdinánd pátenskiadással próbál rendet teremteni: a) betiltja a szarvasmarhák összevásárlását nyerészkedés céljából; b) kereskedőinknek csak a rendes hetivásárokon engedi meg az eladást; c) megtiltja az el nem kelt állatok összevásárlását, illetve az országba való visszahajtását; s végül d) arra kényszeríti kereskedőinket, hogy az állatokat Bécsben adják el (s ne vihessék német területre, ahol esetleg nagyobb haszonnal adhatnák el őket). 6 8 Bécs abban az időben nemcsak arra törekedett, hogy országainkban olcsó és kiváló minőségű áruhoz juthasson, hanem arra is, hogy abból a lehető legnagyobb hasznot húzhassa. Az 1561. évben az oda felhajtott szarvasmarha után a következő illetéket szedték: a) vám; b) kövezetadó; c) álláspénz; d) itatási díj; e) legelőpénz; f) ún. „Schreibergeld" (felírás, nyilvántartás). A zsarolások miatt kereskedőink kevesebb marhát küldtek, ami viszont mindig a marhahús megdrágulását eredményezte Bécsben. 6 9 Drágulást eredményezett az is, ha az állatokat nagy mennyiségben összevásárolták. így történt pl. 1603-ban, amikor a velenceiek majdnem minden szarvasmarhát összegyűjtöttek. Akkor nem is volt szabad Auspitz felé állatokat hajtani, csak a Bécs felé való felhajtást engedték meg. Később, 1622-ben a bécsi kamara azt javasolta az uralkodónak, hogy a marhakereskedés hasznát ezentúl elsősorban őfelsége élvezze. II. Ferdinánd erre megújítja II. Mátyás 1605. évi pátensét, s ugyanakkor állami monopóliumot ad a marha felvásárlására a „Landsverlegerische Vieh-companie"-nak. A társaság azonban (mivel az addigi 35 forint helyett 95-ért adta az állatokat) két év múlva megbukik. Az 1624—1648. években Gualandro, Masconi és Campioni cégei élvezik a bécsi és a velencei kivitel hasznát, majd 1651-ben ismét egy nagyobb 180
