Új mindenes gyűjtemény 4. 1985

Duka Zólyomi Norbert: A nagyszombati orvostudományi kar és történeti előzményei

a Velence ellen viselt háború költségeire. Ezek a helységek, így Lubló, Podolin, Szepesbéla, Szepesszombat, Poprád, Szepesváralja, Igló és mások lengyel közigazgatás alá kerültek, melyet a lublói sztaroszta képviselt. Bár államjogilag továbbra is Magyarország részei maradtak az elzálogosított helységek, amelyek nem is képeztek összefüggő területet, csak enklávékat, és rájuk is érvényesek voltak a Magyarország területére kiadott általános rendelkezések, a lengyel hatóságok intézkedései is kötelező' erővel bírtak bennük. A terület tisztiorvosai magyarországi és lengyel orvosokból kerültek ki vegyesen. Ilyen lengyel orvos volt Jacek Palacki, 1761-ig poprádi városi orvos, egy személyben prépost is, továbbá egy bizonyos Zytmann, akit a lengyel sztaroszta a 16 város (ahogy tévesen mondták) „országos" orvosának nevezett ki és mások. Az elzálogosított területeket, illetve helységeket, Lengyelország felosztása után csatolták vissza Magyarországhoz, „lettek reinkorporálva" (ahogy hivatalosan fogalmazták). Tényleges visszafoglalásuk a pestis elleni katonai zárlat kiterjesztésének volt az eredménye.

2

1 Míg a lengyel orvosok általában a magyar királyok vagy főurak meghívása nyomán kerültek az országba (vagy pedig az említett helységek elzálogosításával kapcsolatban), a polgári rétegek, a városlakók orvosai általában a német területekről jöttek be. Ez részint a földrajzi közelségből következett, részint abból a körülményből, hogy a magyarországi városok jó része — a török hódoltság idejében többsége — német lakosságú volt, és német polgárok irányították e városok ügyeit. Ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a városi jegyzőkönyveket német nyelven vezették — arra is volt gondjuk, hogy német

1 orvos kerüljön a városba. Annál is inkább, hogy ahol nem német volt a városi jegyzőkönyvek nyelve, pl. Rozsnyón a magyar, Zsolnán meg a szlovák a jogszabályoké (

Žilinské právo, Žilinská kniha), nemigen akadt orvosi végzettséggel bíró, nem német nemzetiségű egyén. A legjobban ezt a helyzetet a pozsonyi városi orvosok névsora szemlélteti. Városi orvosnak csak azt tekinthetjük, akivel a város alkalmazási szerződést kötött vagy akinek állandó fizetést adott hosszabb időn keresztül (nemcsak pl. egy járvány idejére), illetve akinek természetbeni járadékokat juttatott az ún. Kamarakönyvek (városi számadáskönyvek) tanúsága szerint. Ha ilyen alapon megvizsgáljuk, hogy az ország 1543 utáni fővárosában, Pozsonyban kik voltak a városi orvosok, szemléletes képet kapunk arról, hogy a magyarországi városokban működő orvosok honnan kerültek az országba. 1448-ban Pozsonynak még olasz származású orvosa volt (Bartholomaus Italicus), de a következő városi orvostól kezdve a 18. század elejéig a városi orvosok kivétel nélkül németek voltak. Nagyrészt osztrák területről kerültek ide, miként a híres Ruland János (1615) és a Rayger orvosi dinasztia tagjai: id. és ifj. Rayer Károly. Perbegg Károllyal, a Magyar Helytartó Tanács egészségügyi bizottságának orvostagjával kezdődően már magyarországi származású orvos töltötte be ezt a tisztséget. Utána Segner Mihály (1738—1740) Segner János Andrásnak, a világhírű orvos fizikusnak a mostohatestvére (mindketten a Pozsony melletti Szentgyörgyből származtatták családjukat, és német eredetűek voltak), majd a Győrből származó Torkos Jusztusz 133