Új mindenes gyűjtemény 3. 1984
D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában
A halász arra van utalva, hogy hosszú órákat üljön vagy álljon a parton, és csakis a véletlenen múlik (a halász „tudományán" egyáltalán nem), lesz-e szerencséje. Tudniillik, miután a vízbe helyezte a teszit, bizonyos idő (percek) múlva kiemeli. Ha nincs szerencséje, akár egész nap is emelgetheti az egyébként nem könnyű emelőhálót a rúdjánál fogva. A teszi hálója emelőrúdra van rögzítve, ennek végét a halász a kezében tartja vagy pedig egy ágasra helyezi, amelyet előzőleg a part oldalában rögzített. Ilyenkor azonban helyhez van kötve. Éppen ezért gyakoribb a vándor teszizés, amikor a halász egyik helyről a másikra megy a folyó mentén. Az emelőhalászatnak egy további formájával, szerszámával csupán Csicserben találkoztam: nevezetesen a billeghálóvál, amelyet itt tarbuknak neveznek. Ezt a szerszámot főleg kérészjáráskor használták, s ketten halásztak vele ladikból. Az egyik evezett, a másik a ladik orrában guggolva tartotta a tarbukot. Mikor ez észrevette az úszó halat, oldalról megközelítették, alámerítették a tarbukot, s beemelték a ladikba. Alkalmanként áradáskor is próbálkoztak ezzel a szerszámmal, olyankor a víz zavarosságát kihasználva igyekeztek halat fogni. Keresőhalászat E halászati mód megnevezése Herman Ottótól származik. Eszköze rokonítható a kerítőhalászati eszközökkel (ami a halászati technikát illeti), ezért a „húzott szerszámos halászat" kisszerszámaként rendszerezik, hangsúlyozva a kerítőhalászati eszközökkel való rokonságát, az azonos fogási elvet. 1 5 A kaparóhálóval való halászat nem tartozott a gyakran alkalmazott halászati módok közé, és nem is nagyon kedvelték. Zsiványhalászatnak tartották, és áradáskor próbálkoztak vele. Ladikból, vagy pedig a parton haladva húzták maguk után (maguk felé) a kaparóhálót, természetesen csak sekélyebb vizekben, ahol a meder sima volt, s akadály nélkül kaparhatták végig a part mentét. Tapogatóhalászat A tapogató felépítésénél és méreteinél fogva azon halászszerszámok közé sorolható, amelyekkel a legsekélyebb vízben halásztak. A legmagasabb tapogató sem haladta meg a másfél métert. E magasság arányban volt használójának magasságával olyan értelemben, hogy annak derekánál nem ért följebb, hogy a halász lehajolva elérje a tapogató alját, és kivehesse a halat belőle. A tapogató egykor rakattyavesszőbői, később nádból készült. A szirénfalviak a nádból készült tapogatót nem tartották olyan jónak, mivel a „nád megtörik". Mielőtt halászni ment volna a halász, a tapogató kast vízbe tette, hogy „a vesszőszálak megdagadjanak". A tapogatóval a halász egyedül is halászott, de gyakran társult másokkal, és együtt 64
