Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

Mihályi Molnár László: Fejfák a Nagykapos környéki temetőkben

A felvázolt gondolatok erősen hipotetikusnak tűnhetnek, hiszen a szakkönyvek ilyen beállításban nemigen tárgyalják e témakört. A feltárt anyag komplex elemzése nyilván egyértelműbb képet adhat. Ehhez viszont nem a fenti, valószínűleg vitatható gondolatokkal szeretnék hozzájárulni, hanem vidékünk fejfáinak bemutatásával. A fejfák típusai Nagykapos környékén A református temetőben, illetve temetőrészekben a fejfák ma már háttérbe szorultak. A vizsgálat időszakában még több ezer volt megszámlálható, átlagosan a sírok felén, egyharmadán. Jellemzőik ennek alapján is megállapíthatók, mert egy-egy faluban általában egyfajta típus van jelen. Kivétel a más faluból hozott menyecskék, asszonyok fejfája, amelyet falujukbéli rokonuk faragott, onnan hozták el. Ezért mutat vegyes képet a városok és a nagyobb községek temetője (Nagykapos, Királyhelmec), míg a kisebb és elzártabb falvaké egységes (Abara, Bés, Nagyráska, Szirénfalva, Csicser). A fejfák anyaga és mérete a régebbi darabokból ítélve egységes volt. Ma olyan fából faragják őket, amilyen éppen van. Eredetileg tölgy- esetleg akácfából készítették, ma a nyár és a fenyő is megteszi. Méretük 160—190 cm között váltakozik, ennek egyharmad része kerül — lehántolva és perzselve — a földbe. A fejfa készítője a legközelebbi faragni tudó rokon, hozzátartozó. Egy faluban 5—3 ember is tudott fejfát készíteni. A megbízó a legközelebbi hozzátartozó. A fán addig dolgoznak, amíg a sír el nem készül. Kifaragás után (ez régebben csak fejszével és vésővel történhetett), megperzselik, kormozzák vagy feketére festik. A festék anyaga pernye („pépér"), két tojás és fél liter pálinka; újabban üzletben vett fekete festéket, sőt színtelen lakkot is használnak. Perzselés vagy festés után vésik bele a szöveget és a díszítést. A szöveg zsoltáridézet, ezután következik a név, az életkor és a halálozás éve. A díszítmény hatágú csillag; ez a leggyakoribb. A fejfát a temetés előtt, még délelőtt vagy délben viszik ki. A fejfák idővel süppedni kezdenek a korhadás következtében. Soknak már csak a csúcsa látszik ki. Van rá példa, hogy a teljesen elkorhadt fejfa helyébe újat farag az elhunyt fia vagy unokája. A sírkővel cserélt fejfát leggyakrabban a temető árkába dobják, néhol újat (karcsúbbat) faragnak belőle. Az itteni fejfáknak csak az elülső, esetleg elülső és hátulsó síkját bontják meg díszítő elemekkel, oldalsó síkjaik mindig simán maradnak. Talán ez a funkciótlanság okozta, hogy az eredetileg négyzet keresztmetszetű oszlop téglalap keresztmetszetűvé vált, oldallapjai keskenyebbé lettek. Jellemző az is, hogy a fejfa felső vége, a „teteje" vastagabb, mint az „alja". Dominál itt az előre hajló forma. A díszítmény gyakran csak egy „eresz", amely vízszintesen ketté van osztva, és félgömbölyű vésővel bemetszegetve. A régebbi fejfákra jellemzőek 89