Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában

futásnak eredt, s amikor már jó messze volt, visszakiáltott: „Majd megmutatom én magoknak!" stb. Az efféle fenyegetőzés persze csak akkor hangzott el, ha az illető nem ismerte a szokást. Aki nem vette túlságosan komolyan a keresztelést, nem haragudott meg miatta, és utána is ott maradt a halászokkal, annak még halat is adtak, ami az elismerés jele volt: hogy bátran kiállta a próbát. Egyesetben lehetett elkerülni a keresztelést: ha olyasvalaki ment a halászok közé, aki ismerte a „törvényeket", és megelőzte a halászokat (amiért azok természetesen nem haragudtak meg) olyanformán, hogy mielőtt a ceremónia megkezdődött volna, az illető vállalta, hogy áldomást fizet (tehát megvolt a kiváltás lehetősége), s akkor a keresztelés elmaradt. így tett egy alkalommal az ispán is, aki idejében „kihúzta a fiaskót a kabát alól", még mielőtt pórul járt volna. Adatközlőm, Pásztor Lajos, aki mindezt elmondta, büszkén vallotta, hogy a keresztelés alól nem volt kivétel. Aki halász akart lenni, annak át kellett esnie a keresztelőn. Amíg meg nem volt keresztelve, addig nem is számított az ember halásznak, még azt sem engedték meg neki az öreg halászok, hogy mellettük vágjon léket. Keresztelés után viszont már „ott vághatott le, ahol akart". Akkor már nem volt különbség öreg és fiatal halász közt, már ami a jogaikat illette. Szokások, hiedelmek, babonák A szokásoknak, hiedelmeknek, babonáknak megvan a maguk sajátos magyarázata a halászok körében. A velük „megtörtént" eseteknek mesélésekor külön hangsúlyt, fontosságot igyekeznek adni, másokat viszont bizonyos okoknál fogva nem velük megtörtént esetként adnak elő: „Hallottam..." A két nézőpont aránya azt mutatja, hogy a babonák, hiedelmek nem „egyformán" voltak jelen, nem bírtak egyenlő jelentőséggel a vizsgált falvakban. Mindez természetesen függött a halász személyiségétől, humorérzékétől, előadásmódjától, és még számos más tényezőtől. A szirénfalviak által ismert egyik halászközmondás azt tartotta: „Ha asszonnyal találkozik a halász útközben, akkor nem lesz szerencséje. De ha emberrel, akkor lesz." Ha a halász útközben olyan személlyel találkozott, akinél üres edény volt, akkor visszafordult, mert úgysem lett volna szerencséje. Ha teli edény volt az illetőnél, a halász folytatta útját. Nem volt ajánlatos megkérdezni a halásztól útközben, hogy hová megy, mert „akkor nem volt szerencséje". Ha valaki virtuskodásból mégis megkérdezte, a halász káromkodással válaszolt neki. Ha „első húzásra" kis halat fogott a halász, megköpdöste és tarisznyájába csúsztatta, miközben azt mondta: „Apád, anyád ide gyöjjön." Azt is tartotta a halászbabona, hogy aki halászni készül, ne adjon senkinek semmit (még tüzet se a társának), mivel úgy „odaadja a szerencsét a másiknak". 70