Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában

házba, laktanyába vagy vendéglőkbe szállította. Az apróbb halakat kilónként 3-4 koronáért vette át, a „szebbekér" 6 koronát adott. A bési halászok (legalábbis egyetlen adatközlőnk elbeszélése szerint) több tulajdonostól is bérelték az egyes folyószakaszokat, így a leleszi prépostságtól és az erdészettől. Ezzel azonban később felhagytak, és maguk vették bérbe a szakaszt az állami kincstártól 100—150 pengőért egy évre. Egy további, úgyszintén a bési határban levő folyószakaszt birtokosoktól vették bérbe. Ha a tulajdonosoknak szükségük volt a halra, akkor a halászoknak járó harmadrészt is megvették (erre előjoguk volt). Egyébként a halászok szétosztották egymás közt a részesedést, utána egyedül értékesítették. A halászok társadalmi helyzete és kapcsolata Annak ellenére, hogy a szirénfalvi, csicseri, bési és zétényi halászok iá halászatot nem főfoglalkozásként űzték, a hal fontos szerepet játszott életükben. Egyrészt táplálkozáskiegészítő volt a szegényes paraszti háztartásban, másrészt pénzért értékesíthették, amelyen egyéb, a háztartáshoz szükséges ipari cikkeket vásároltak. A halászok aránylag jelentős bevételre tettek ily módon szert, tehát nem számítottak (ha nagyrészt a parasztság csaknem földnélküli rétegéhez tartoztak is) a legszegényebbek közé. Ami a halászat rendszerességét illeti, ez a mezőgazdasági munkák függvénye volt olyan értelemben, hogy annak rovására sohasem folyt, tehát másodlagos szerepet töltött be. A két tevékenységi forma időben lényegében nem esett egybe, mivel a „nagy halászatok", amikor a csapaton kívül többen is bekapcsolódtak a közös halászatba, télen voltak, a jégről halászatkor. Más halászati módot, pl. amely nem igényelt nagyobb létszámot, jóval ritkábban alkalmaztak. Az éjjeli halászat (erre a későbbiek során utalunk még) volt a leggyakoribb, mert nem hátráltatta tennivalóiban a parasztembert. A századforduló előtti időszakra adatközlőim csupán hallomásból emlékeznek (többségük az 1900-as évek elején született), de mint mondották: „nincstelen paraszt apáink minden nap a vizén ültek". Annak ellenére, hogy a halzsákmány értékesítésében a halászok kötve voltak a főbérlő szabta íratlan törvényekhez, a halétel rendszeresen jelen volt a paraszti étrendben. Ez a rendszeresség, ha változó mennyiségben is, azt jelentette, hogy csaknem naponta felekezetre való tekintet nélkül. Ha nagy fogás volt (ami ebben az időben nem volt ritkaság), akkor a halászfeleség reggel, miután az ura a ihalat hazahozta, bepakolta azt a (kosárba, a hátára kötötte, és Ungvárra gyalogolt 56