Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Erdélyi Géza: Gömör klasszicista építészete
a XVIII. és XIX. század fordulóján épült. Az ikonosztáz mögött álló négy gyertyatartó a XVIII. század második felében készült. 108 Tiszolc — Tisovec A/ Máig több klasszicista épület található a Rima menti kisvárosban. Legtekintélyesebb műemléképülete, a nagyméretű evangélikus templom 1825—1832-ben, tehát hét éven át épült. Alaprajzilag egyike a legszebben megépített Sturm-típusú templomoknak; kár, hogy Sturm talán legfontosabb alapelve ellen — a szószék minden helyről látható legyen — súlyosan vétettek a templom alaprajzát követő, túlméretezett karzat beépítésével, amely kettős oszlopsorokon nyugszik. A kettős hevederek kettőzött félpilléreken vezetik le a hatalmas porosz boltozat nyomását. A karzat alatt kétféle, porosz és cseh süvegboltozat van. B/A római katolikus templom és torony építési ideje 1845. Gömör viszonylatában a stíluskorszak második szakaszának, az érett klasszicizmus periódusának végén keletkezett. Tornya a templom homlokfalába épült, ezért lehetőség nyílt változatosabb kiképzésére. Bejáratát pilaszterekkel tagolt timpanonos rizalit teszi hangsúlyossá. Terét porosz süvegboltozat fedi. 109 Umralehota — Revúcka Lehota Evangélikus temploma 1793-ban épült a község középpontjában; két porosz boltív és erősítő hevederekkel ellátott concha fedi. Faragott karzata U alakú. Érdekes a barokkos szószékoltára. A templom falait csupán a szegment ívű, profilált ablaknyílások tagolják. A toronyfal sarkai a koszorúpárkány magasságáig armírozottak. 110 Uzapanyit — Uzovská Panica Balog-völgyi kisközség; református temploma 1848-ban, tornya 1852-ben épült a fapillérrel szegélyezett oromfalhoz. Falait függőleges falsávok tagolják. Téglalap alaprajzú terét síkmennyezet fedi. 111 Valykó — Vaľkovo A Szuha-völgyi kisközség erősen átépített evangélikus temploma 1836-ban épült, a régi (1786-os), úgynevezett toleráns templom helyén, falainak részbeni fölhasználásával. Szegment záródású terét porosz boltozat fedi. 112 Vernár — Vemár Görög katolikus temploma 1824-ben épült, tornya valószínűleg régebbi. Hajója szegment végződésű; porosz boltozat fedi. Falai simák, csupán szegment ívű ablakok tagolják. Torony alatti főbejárata ballusztrádos fakarzat alá vezet. Fából készült keresztelőmedencéje XIX. század eleji munka. Hagyományos, több szintű ikonosztázajtói rokokó díszítésűek. Főbejárata északra nyílik, föltehetőleg a szűk völgy terepviszonyainak következtében. 90