Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Erdélyi Géza: Gömör klasszicista építészete

68 Murányhuta — Muránska Huta 1831-ben, az érett klasszicizmus korszakában épült római katolikus templomának tere szegment záródású, és porosz boltozattal fedett. Rendkívül szép fekvésű, közepes méretű épület; homlokfala egyúttal a gömbsisakkal ellátott toronynak is alapját képezi. Lizénakeretes homlokfalába szituált főbejáratát enyhe középrizalitszerű kiszögellés teszi hangsúlyossá. Sanctuáriumában helyezték el patrónusának, a bolgár cárnak baldachinos padját. 69 Muránylehota — Muránska Lehota Temploma, amennyiben a római katolikus egyház építette, külön fi­gyelmet érdemelne, mivel presbitériuma szélesebb, mint hajója. Nem rendelkezünk azonban olyan megbízható írásos anyaggal, amely ebben a kérdésben döntő jelentőséggel bírna. Ezért kell foglalkoz­nunk azzal a nem kimondottan építészeti megoldással, amely Murány és környéke múltjából adódik, azzal ugyanis, hogy a templom régeb­bi keletű, s alapja talán még a Széchyek idejéből való. (Fellegváruk éppen Murány volt.) Eredetileg az evangélikusoké lehetett, s csak később, a Koháryak vagy Coburg herceg alatt katolizálták, s akkor építették a tornyot a szűkebb részhez, vagyis az eredeti apszishoz, bejáratával a község felé. Az öblös, szegment záródású résznek fele­fele arányban negyedgömb, illetve porosz boltozata van, míg a szű­kebb templomtérnek síkmennyezete. Amennyiben a fönt vázolt elképzelés helytálló, akkor 1820—26 nem az építés, hanem az átépítés dátumát jelzi. A sekrestye keresztboltozatos. Több értékes, föltehető­leg Lőcséről idekerült szobor található a templomban. 70 Murányzdihava — Muránska Zdihava Gömörre jellemző szép harangláb, amelynek alapja valószínűleg korábbi. Magasan a Kakas-hegy alatt megbúvó falu fölött áll, kő alapokon. Szép faárkádos felépítménye és gömbsisakja van. 71 Nagyrőce — Revúca A nagyrőcei evangélikus templom közadakozásból épült 1784—1785 ben, Rásmus Antal helybeli építész és Kirner János késmárki kőmű­vesmester irányításával. A művészi szépségű árkádos-fagalériás to­ronytetőt Lipták János ácsmester készítette. Az sem kizárt, hogy a művészien faragott, U alakú, három színnel festett (piros, fehér, zöld) karzat is Lipták mester munkája. A templom oltára és szószéke a jolsvai származású Reisiger mester munkája. Az oltárt kovácsolt­vas korlát övezi. Az eredetileg zárt udvarban épült, főbejáratával északi fekvésű templom falai simák. 72 Nagyszuha — Hrnčiarska Ves A Szent Miklósról elnevezett római katolikus teremtemplom 1815­ben épült, tornyát, amelyet eredetileg huszártoronynak terveztek, 1851-ben fejezték be. Egyenes záródású terét porosz boltozat fedi. Falait szegment ívű ablakok és lizénák tagolják. 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom