Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Duka Zólyomi Norbert: Fejezetek a himlőoltás történetéből

Az oltás bevezetése előtt az orvosok tehetetlenek voltak a himlővel szemben. Az egyéni orvosi kezelés dietetikai, életrendi előírásokból állt, enyhe ételeket, tej- és írókúrát rendeltek a betegeknek, néha éheztetést, levegős lakást, a szabad ég alatti tartózkodást ajánlottak. Divatban volt a hánytatok és hashajtók elrendelése, úgyhogy végeredményben a beteg, a hippokratészi tannal egyetértésben, a természet „gyógyító erejére" volt utalva. A legtöbb esetben a betegek nem is fordultak orvoshoz, hanem az olcsóbb megoldást választották, sebészt kerestek fel, aki a kúrát még bő érvágással is megtoldotta — vagy a javasasszonyokhoz és kuruzslókhoz folyamodtak. Az orvosi segítségnek mégis volt bizonyos jelentősége: a dietetikus és higiénés előírások, esetleg az elkülönítés elrendelése megelőző eszközt jelentett a himlő elterjedése és — ami különben gyakori jelenség volt — más betegségekkel együtt való fellépése ellen. Voltak népi gyógymódok is, mint a bor és szesz bőséges adagolása (ami hátrányosan hatott a betegre). Árvában és a Kárpátokban író- és tejfürdőkkel próbálta a nép a beteg gyermekeket kezelni, erről Fischer Dániel, késmárki orvos érdekes írásban számolt be 1742-ben. Huszty Zakariás Teofil pozsonyi városi orvos a magyarországi egészségügyről írott nagyobb munkájában

9 a népi gyógymódok megemlítése után — friss víz, író. tej, langyos fürdő — beszámol úgynevezett álgyógymódokról is (Afterkuren), amelyeket leginkább kuruzslók használtak: a betegek megnyomkodása (hogy a káros anyag a testből elszáll jon), továbbá toroköblítés, hólyaghúzó flastromok alkalmazása. Volt egy nagyon figyelemreméltó népi módszer is, a beteg „piros takaróba" burkolása. Utóbb a modern tudomány megállapította, hogy ennek a népi módszernek volt bizonyos megalapozottsága: a piros takaró nem engedi át a nap gyulladást okozó sugarait. Ezt a módszert különben egy orvos is ajánlotta a 18. században, mégpedig Neuhold János Jakab, komáromi katonaorvos Sopronban megjelent könyvében: Fundamentumos oktatás miképen köllessék A gyermekekkel és más föl nevelkedett személyekkel is A két közönséges Betegség úgymint HIMLŐ és KANYARÓ előtt, benne, és utánna A természet szerint való gyógymód szerint legbátorságosabban bánni. A legérdekesebb népi gyógymód egyes német (ma lengyel) területeken, Breslau (Boroszló, ma: Wroclaw) és Thorn (Toruň) környékén volt ismeretes, ahonnan más német vidékekre is átterjedt: az úgynevezett Pockenkaufen („himlővásárlás"). Himlőben megbetegedett gyermektől kölcsönvették az ingét, és azt az egészséges gyermekre húzták rá. A módszer különösen azért érdekes, mert egyike az elsőknek, amelyek nem a himlő gyógyítását tűzték ki célul, hanem megelőzését. Minden valószínűség szerint azon tapasztalat alapján keletkezett, hogy a mesterségesen előidézett himlő nemcsak kevésbé heveny lefolyású, hanem meg is óv a valóditól. Ahogy arról az első híradások tanúskodnak — 1671-ben és 1677-ben az Academia Leopoldina kiadványai (Ephemerides Academiae Leopoldinae-Carolinae, 1670—1705) — a nevezett városokban külön „himlőházakat" létesítettek, ahol pénzért árulták a beteg gyermekek varait. A varokat átvitték az egészséges gyermekekre anélkül, hogy bevágást vagy sebet ejtettek volna rajtuk. 39