Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Méryné Tóth Margit: Tradoskedd hagyományos táncai és táncélete
A második világháború jelentette a táncélet következő fordulópontját. Ugyanúgy, mint az első világháború alatt, a táncösszejövetelek, a bálok teljesen elmaradtak. A második világháború után a gyors társadalmi átalakulás és a falu gyakoribb érintkezése a várossal gyors kulturális változást hozott magával. Megszűntek a régi táncalkalmak, a bálok modern formában zajlottak (meghívóval, báli ruhában). Természetes, hogy ezekről a bálokról az idősebb emberek, akik a régi közösségi szokásokon nőttek fel, elmaradtak. Tardoskedden a hagyományok és a hagyományos régi táncok a második világháború után fokozatosan elszürkülnek. A világháború után felnövő nemzedékek egyre kevesebbet ismernek meg a hagyományból, a polgári társastáncokat kedvelik, bár egy ideig mozgásmód tekintetében (bizonyos fokig) asszimilálják a népi táncokat. A mai 50—55 évesek egészen különös mozgásmódbeli sajátosságokat megőrizve táncolják a városi táncokat. A fiatalok azonban (40 éven alul) a régi gazdag motívumkincsből már csak a kétlépéses csárdást tudják, azt is ritkán táncolják. Bármilyen kényszerítő erejű is az új, a régi formák sem szűnnek meg máról holnapra. A mai 60—70 évesek, akik még a generációk hármas tagozódásán nőttek fel, egy-egy lakodalomban még mindig megteremtik — ha csak pár órára is — a régi hangulatot. Sok hagyományos formát elhagytak, de régi kedvelt táncaikat, a verbunkot, a váskatáncot és a friss csárdást még ma is : eljárják. Az 1956-ban létrejött tardoskeddi tánccsoport több fiatalt bevont munkájába, és ez bizonyos fokig felkeltette a falu lakosságának érdeklődését hagyományai, elsősorban táncai iránt. Felújították régi népszokásukat: a fonót, színpadra dolgozták a váskatáncot, a bukós csárdást és a szinalázást. 1 4 A már feledésbe merült hagyományok és táncok iránt mindenki nagy érdeklődést mutatott. Az együttes létezése alatt a bálokban ismét táncolták a lassú és a friss csárdást (az együttes megszűnésével ez többnyire elmaradt). A fiatalok eljutottak odáig, hogy becsülni tudják a hagyományt, így a régi táncokat is, de mindezt már nem érzik magukénak. Tánctanulás és a gyermekkor táncalkalmai A századfordulón a tardoskeddi fiatalság, amint azt a mai öregek példája mutatja, nagyon jól tudott táncolni. Ennek az a magyarázata, hogy a szülők és az öregek sokat foglalkoztak a fiatalok táncra való nevelésével, valamint az, hogy a gyermekek egészen kicsi koruktól kezdve valamilyen formában mindig kapcsolatban voltak a tánccal. A gyereket már karonülő korában elvitték lakodalomba, táncalkalmakra. Táncolni tanítgatták, mindig ott volt a táncolók között, de 4—5 éves koráig csupán a tánchelyek néma szereplője volt. Egyedül nemigen próbálkozott, inkább szemlélődött, figyelte a felnőtteket. A 6—7 éves gyerek már szülői biztatás nélkül, egyedül tette meg első tánclépéseit. Ott volt a nagyobb gyerekek és a felnőttek mulatságain, a lakodalmakban, és a sarokban elbújva, de sokszor a szülők bíztatására a banda előtt is táncolt, a kisebb-nagyobb gyerekekkel összefogódzva. A mindenre fogékony gyerek így hamar elsajátította 124
