Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

Mácza Mihály: A politikai erőviszonyok alakulása egy dél-szlovákiai határvárosban az első Csehszlovák Köztársaság idején ( Komárom 1919-1938)

Az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása után létrejött burzsoá Csehszlovák Köztársaságban lehetővé vált a polgári demokráciákra jellemző széles politikai színskála kialakulása. Az ország politikai pártjainak számát növelte az a körülmény, hogy a köztársaság lakosságának sokrétű nemzetiségi összetétele következtében az egyes társadalmi osztályok és rétegek — érdekeiknek és politikai célkitűzéseiknek megfelelően — nemzetiségi alapon is szervezkedtek, így a vegyes nemzetiségű vidékeken — tehát Dél-Szlovákiában is — rendkívül sok párt és politikai csoport küzdött (több-kevesebb eséllyel) a lakosság bizalmáért és támogatásáért, ami sajátos — a lakosság szociális és nemzetiségi összetétele által erősen meghatározott, a gazdasági, bel- és külpolitikai helyzet alakulásától függően változó — politikai erőviszonyokat eredményezett. E sajátos politikai erőviszonyokat a tárgyalt időszakban jól példázza Komárom politikai élete is, melyet leginkább a kor választási eredményeinek tükrében tekinthetünk át. A csehszlovák katonai csapatok 1919. január 10-én bevonultak Komáromnak a Duna bal partján fekvő városrészébe,

1 s ezzel de facto megtörtént a város kettéosztása — az antant által kijelölt demarkációs vonal alapján — s az északi városrész Csehszlovákiához csatolása, noha jogilag ezt az állapotot csak a trianoni békeszerződés rögzítette. A városban közvetlenül az államváltozás előtt és után kialakult helyzet jelentősen kihatott a lakosság későbbi politikai magatartására, ezért ezzel az átmeneti időszakkal szükséges e rövid áttekintés keretében is kissé részletesebben foglalkozni. Komárom lakossága kitörő lelkesedéssel fogadta az őszirózsás forradalmat és az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlását. A város törvényhatósága 1918. október 30-i közgyűlésén csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz, és „A Nemzeti Tanács Helyi Végrehajtó Bizottsága" elnevezéssel 12 tagú bizottságot alakított, melyben helyet kaptak a komáromi szervezett munkásság képviselői is.

2 A szervezett munkásság november 3-án, a kultúrpalotában rendezett gyűlésen megalakította a munkástanácsot — amely 25 tagú végrehajtó bizottságot nevezett ki —, székhelyéül lefoglalta a kultúrpalotát, az épületre kitűzte a vörös zászlót, és felvette a Vörös Gárda elnevezést. A forradalomhoz csatlakoztak a helyőrség csapatai is, melyek képviselőiből november 4-én megalakult a katonatanács, amely 35 tisztből és 57 közlegényből állt.

3 A munkástanács a közügyek intézését egyre inkább befolyásolta. December 30-án lemondásra szólította fel a Károlyi-kormány által kinevezett főispán kormánybiztost is, azzal az indokkal, hogy intézkedései munkás- és népellenesek, tehát nincs joga tisztségét betölteni.

4 A csehszlovák csapatok bevonulásáig gyakorlatilag a szervezett munkásság fegyveres osztagai biztosították a közrendet a városban. A komáromiak 1918 decemberének utolsó napjaiban értesültek az antanthatalmaknak arról a döntéséről — amelynek jegyzékét Vix alezredes december 24-én nyújtotta át a magyar kormánynak —, amely a Duna folyását követve határozta meg a csehszlovák—magyar demarkációs vonalat a Komáromot is érintő szakaszon. E döntés ellen a komáromi szervezett munkásság képviselői a munkástanács 1918. december 30-i gyűléséről Károlyi Mihálynak küldött táviratukban tiltakoztak, és fegyveres ellenállásra szólították fel a város munkásait a „cseh imperialista csapatok" bevonulásának megakadályozására. Tiltakozott a Nemzeti Tanács Helyi Végrehajtó Bizottsága, és alakuló közgyűlésén a város polgárságát tömörítő Független Köztársasági Párt is, amelynek 86