Új mindenes gyűjtemény 1. 1980
Mácza Mihály: A politikai erőviszonyok alakulása egy dél-szlovákiai határvárosban az első Csehszlovák Köztársaság idején ( Komárom 1919-1938)
A város gazdálkodása már közvetlenül az államfordulat után a csőd szélén állott, így a város kénytelen volt állami kölcsönért folyamodni. A minisztertanács 1921 tavaszán 2 000 000 korona 4 %-os kamatú, húsz év alatt törlesztendő kölcsönt engedélyezett a város részére, azonban a városnak már 1921 őszén 3 939 000 korona adóssága volt, 5 4 így a kölcsön sem oldotta meg anyagi problémáit. Egyre passzívabb mérleget mutatott a városi költségvetés, melyet a város .vezetősége a községi pótadó emelésével igyekezett ellensúlyozni: 1920ban 200 %-os, 1923-ban már 300 %-os községi pótadóval terhelte meg az adózó polgárokat. 5 5 A város tehát saját erejéből nem bírta megszüntetni vagy legalább jelentősen csökkenteni a munkanélküliséget. A hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma az 1919—1923-as években 800—1500 között ingadozott. 5 6 Ezek családjai — a város lakosságának egynegyede — a jótékonykodó egyletek könyöradományaiból vagy a ritkán juttatott állami segélyből tengették életüket. A keresethez jutó munkások fizetése is alig fedezte a családjuk létfenntartásához szükséges kiadásokat. A háború után rendkívül magasra szökő élelmiszerárak Komáromban még 1925-ben is magasabbak voltak, mint az ország nagyvárosaiban. 5 7 Nem sokat javult a város gazdasági helyzete s lakosainak életszínvonala a tőkés gazdaság ideiglenes fellendülésének idején sem, az 1924—1929-es években. A munkanélküliség Komáromban ebben az időszakban sem szűnt meg. noha a munkanélküliek száma valamelyest csökkenő tendenciájú, főleg a dohánybeváltó üzembe helyezésének, valamint a dunai kikötő bővítésének és növekvő forgalmának következtében. A téli hónapokban azonban, amikor szüneteltek a város által végeztetett kisebb városrendezési munkálatok, és a kikötőben sem volt munka, a húszas évek második felében is ezernél több proletár maradt kereset nélkül. 5 8 A munkanélküliek sorait szaporították azok a nincstelen mezőgazdasági munkások is, akik a burzsoá földreform következtében a mezőgazdaságban már nem tudtak munkához jutni, ezért a városba költöztek, és főleg a kikötőben próbáltak elhelyezkedni. Ugyanis az 1919. április 16-i, 215. sz. törvény értelmében az állam kártalanítás ellenében kisajátította a 150 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területekből álló és a 250 hektárt meghaladó földbirtokokat. A felosztott földet a földreform végrehajtását kezében tartó agrárpárt — saját politikai célkitűzéseinek megfelelően — szlovák és morva telepeseknek juttatta; az ún. maradékbirtokokat pedig az agrárpárt kortesvezérei szerezték meg. Az így keletkezett kisebb gazdaságok lényegesen kevesebb mezőgazdasági munkást foglalkoztattak, s mivel a vidéknek Komáromon kívül alig volt ipara, a munka nélkül maradt agrárproletárok az ország távolabbi vidékein vagy a közeli városban kerestek munkát. E beáramlás érezhető Komárom lakosságának szaporodásán is, amely 1921-től 1930-ig 3443 személyt, azaz 19,4 százalékot tesz ki. A munkanélküliek zöme, főleg a több gyermekes családok emberhez nem méltó körülmények között éltek. Sokan a katonaság által elhagyott, VI—X. számú bástyákat használták szükséglakásként. Életkörülményeik jellemzésére hadd idézzem a polgári beállítottságú Komáromi Lapok riporterét, aki a városbíróval 1928 telén végiglátogatta ezeket a nyomortanyákat: „A vastag falú bástya barlangszerű folyosóján néhol szinte éjszakai sötétség van egész nappal, a falakról állandó nedvesség párolog... Mindjárt a bejáratnál egy sárfallal elkülönített homályos kis helyiségben a kályha mellett több férfi ül és melegszik. Valamennyien erőteljesek és munkabírók, de a nagy átok, a 94
