Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)
Költemények és novellák - Telekes Béla: Bányászok harangja, Vers
A BÁNYÁSZOK HARANGJA. írta: Telekes Béla. Volt egyszer egy harang, kicsiny harang, De messze nagyhírű ám...! Ott szólt a bányák bérces, szép vidékén, A selmeci híres, ős Kálvárián. A bányászoknak volt védőharangja; Átzengett szerte völgyeken, hegyeken, Ügy kérte ezüst szava minden hajnalon Istent, Hogy lenn a bányák mélyén baj ne legyen: Úr Jézus, légy velők ott a föld alatt is! Könyörögj érettük, szűz Anya, Mária!... És minden bányász, mikor a földbe indult, Érezte, ez kíséri, ez az ima ... S a messzire látszó csúcsról bátorítva nézett A földbemenőkre a Kálvária. És tett az a kis harang sok nagy csodát; Mentett sok életet — Sikoltó hírre, hogy beszakadt az akna S hogy mindent és mindenkit eltemetett, — Ha megkondult a harang még idejében, Megtörtént mindig az áldott szent csoda: Előkerültek az eltemetettek élőn ... De nagyobb csodát is tett a harang valaha: Bizony úgy szólalt meg egyszer, olyan napon éppen, Mikor nem is volt szabad szólnia ... Mikor mi Urunk Jézus kiterítve fekszik S ájuldoz Isten Anyja, Mária!... Nagypéntek éjén látta legnagyobb csodáját A selmeci híres Kálvária. Pedig meg sem rezzentek odalenn A bányák falai. Csak fenn, a hegyoldal egyik kis kunyhójában Kezdett a világ inogni, elomlani ... Egy szegény beteg bányász ott a halállal Már harmadnapja úgy viaskodott. Sápadt felesége, vézna kisleánya Maguk is olyanok már, m'rnt egy-egy halott... Orvos meg pap már végeztek vele reggel. A pap azt mondta: Segít még tán az ima... S szólt orvosuk: Ha az éjt átéli, nincs baj... Segíts hát, Jézus! Segíts, Mária! De jaj, ma gyászol a minden búsak biztatója, A selmeci híres Kálvária. Künn sírva sivít a kora-tavaszi szél. A kunyhó beleremeg. S zihálva, nyögve, gyilkos tüzű lázban Megszólal nagy-esdeklőn most a beteg: Oh az a harang ha szólna!... A mi harangunk!... Csodatévő szent harangod, Istenem!... S az asszony, a kislány csak sírnak zokogva — Jaj, mint szólhatna harang nagypénteken ... De a nagybeteg csak újra meg úira felsír: A harang ... A harangszó meggyógyítana ... S szól asszonya: Holnap majd — föltámadáskor... S lerogy... Óh jaj, Jézus! Óh jaj, Mária! S nem is veszi észre, szótlan mint oson ki a kislány... Csak Isten látja — sa Kálvária. S a szélviharnak a gyönge kisleány Csak nekivág dacosan. Rángatják, tépik üvöltő éji rémek ... El-elbukik, fölkel s tovább rohan. Le a völgybe s át a hepehupás mezőkön A hegy felé, melyen a Kálvária áll ... S lihegve eléri a stációknak útját S meg-megrogy az út kis kápolnáinál... Tar, ős hársakra didergő fényt vet a nagy hold S be a kápolnácskák színes szobraira ... S ő csak rohan s csak nézik őt a szobrok — Óh nézi Jézus, nézi Mária [gy senki se járt még itt, a passióknak útján, Ilyet sohsem is látsz, ős Kálvária! S fölér a vasrácskapus templomig, De most benézni fél. Jaj, koporsóban fekszik ott a Jézus ... El, el a toronyhoz ... Ott a harangkötél ... Járt ő itt nyáron ... Épp harangozáskor... Bejárt, megnézett minden kis zugot... Kerek kis nyílás van a toronyaljban ... Ily vézna leányka keresztülbújhat ott. S remegve kapaszkodik — egy-kettő — bemászik ... Bocsáss meg, Jézus és te Mária! S ha bűn, legyen bűn!... Jaj, a vihar hogy ordít!... Hol, hol a kötél? Meg kell rángatnia... Hadd szóljon az a harang s hadd gyógyuljon meg apja S ha összedől is a Kálvária! 119
