Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Kosáryné Réz Lola: Régi tragédiák

ôh itt a kötél, itt lóg — és fönn a hareng Holdfényben mint ragyog ... De jaj, ö azt a kötelet el nem éri ... Csak kapkod... Óh, hogy olyan kicsiny vagyok! S míg a kötelet meg-meglóbázza a szélvész Zokogva rogy össze a szegény kislány És most úgy zúdúl föl ott künn az orkán, A tornyot is, óh mindjárt ledönti talán ... Egyszerre csak — mi ez? — a viharzúgásba Mily égi hang szólt! Mint harang szava... Fölnéz a kislány... Szent Urunk, Teremtönk! Oh, Urunk Jézus! Oh, szűz Mária! Leng s cseng a harang s mindzengőbben cseng újra meg újra ... üzen, életet üzen a kálvária. Nem, nem a szélvész, tette ezt a csodát, Isten csodája ez. Ott túlnan, abban a kis hegyoldali házban A nagybeteg felsóhajt, éledez ... A harang... A harang szól!... Hála neked nagy Isten! A harang ... a harang ... érzem, meggyógyított. S hamar édes álom öleli át a bányászt S örömöt sír asszonya s áldó áhítatot... Nagy boldogságra iött meg kisleányuk — Óh jóságos Jézus! Jóságos Mária! Csodát így tett a bányászok harangja Mikor nem is volt szabad szólnia ... Rég volt ez, rég ... Ma vájjon tudna-e tenni csodát még A selmeci híres kálvária? A Kálvária. RÉGI TRAGÉDIÁK. Irta: Kosáryné Réz Lola. 1879. Ott ült az öregúr* az íróasztal előtt. Baloldalt, alkalmas helyen, szivarokkal teli nyitott fiók. Elől olcsó szivarok, a hajdú miatt, akiről tudta, de nem akarta tudni, hogy lop! Hátul a jobbak, gyűrűsek, vendégnek valók. Ha egyedül volt, ő is csak az olcsóbb szivart szívta. Úgy érezte szíve mélyén, hogy embernek a hajdú is olyan ember, mint a főispán, de nehezebb szegénynek megállni, hogy be ne markoljon a * Péch Antal. szivarok közé. Szégyelt volna a jobb szivarokhoz nyúlni. Mert, úgyebár, a hajdú így gondolkozik: „most olyan szivart szívok, mint a méltóságos úr." Ha pedig mégsem olyat szív, szegény, akkor ez már csalás. Szívta tehát az öregúr a rossz szivart, csóválta is a fejét néha, ha nem szelelt, de azért nem morgott, még csak a szemöldöke sem húzódott összébb. Akár volt valaki a szobában, akár nem volt s ha volt, lett légyen az a legutolsó szegény bányamunkás, vagy főispán, ő mindig egyfor120