Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Schréder Gyula: Selmeczbánya és vidékének bányászata

1443. évben földrengés tette teljesen tönkre. Az azutáni csendesebb idők bekövetkeztekor a város akkori szláv lakosai a völgyben kezdtek építkezni, ahol már a dominikánus szerzeteseknek templomuk és kolostoruk volt; a templomból a jelenlegi német templom, a kolostorból a katolikus gimnázium lett. A jelenlegi két templom csak a későbbi időben, a városháza az 1488. évben, az új vár pedig 1562. évben épült. Selmeczbánya a már előbb élvezett kiváltságokon kívül további városi és bányajogokat nyert, így 1470-ben fölmentették a katona-állítás és elszállásolás alól, mentve volt minden adótól, tisztviselőit szabadon választhatta s később is a bányászat megóvását és biztosítását célzó üdvös intézkedések történtek. II. Lajos uralkodása alatt a bányászat nagyon hanyatlott, a város javára hozott üdvös intézkedések folytán azonban újra fellendült és az 1541. évben újra megélénkült. A város és vele a bányászat a gyakori betörésektől sokat szenvedett, miért is 1541-ben megerősítették és ekkor épült négy kapuja is. A bányák művelése ezidőtájt nagy nehézségekkel küzködött, mert a víz a bányákat elfullasztotta, s a bányavizek kiemelése vízemelők hiányában lehetetlennek bizonyult és ezért 1549ben Csehországból több szivattyúgépet szereztek be, melyeket részint emberi, részint lóerővel — a lovakat ökörbőrbe varrva eresztvén a bányákba, — tartotta üzemben. A ló. század végével, valamint a 17. század elején a városhoz kétszáznál több bánya tartozott. Ezen században adott lendületet Ferdinánd királynak 1624. évben kiadott rendelete, mely szerint az ezüst majdnem kétszeres áron váltandó be; de lendületet adott a robbantópor használata is, melyet 1627-ben alkalmaztak a Felsőbiber-tárónál. Az 1670. évben nagy bányaáldás köszöntött be, mely nagyobb befektetéseket tett lehetővé, a többi között a Lipót-akna telepítését is az 1673. évben. A bányamívelés az 1678. és 1679. években sokat szenvedett különösen Thököly csapataitól, amelyek az összes bányászati épületeket elpusztították és az összes feltalálható ezüstöt és pénzt elvitték. Egyre érezhetőbbé vált a tartós szárazság, mely esővízhiányt okozott, mi miatt a mótor-vízemelőgépek nem voltak üzemben tarthatók és csakis Hell Mátyás gépésztisztnek volt köszönhető, hogy az 1709 és 1710-ben dúló pestis és gyakori munkászavargások dacára a bányák víztelenítése sikerült és a bányászat ismét hasznothajtóvá vált. Az első gőzzel hajtott vízemelőgép az 1733— 1736. évek között állíttatott föl a József-aknában és 1749 és 1750-ben a vízoszlopos szivattyúgép a Lipót-aknában. A II. József-altáró vájása az 1782. év március hó 19-én kezdődött és az 1875. évig kézi munkával 40.171 méter hosszban vágatott ki. Selmeczbánya és környékének bányászatára ez az altáró véghetetlenül fontos volt, mert a bányamíveleteket vízmentesíteni sikerült és a feltárt dús ércerek folytán a bányászat jövedelmezővé vált; a 19. század elején azonban az ércek elapadásával a jövedelmezőség ismét megszűnt. Az 1570. évig három-négyszáz apró társaság űzte a bányászatot, azonban igen rossz eredménnyel; miért is a bányabirtokosok a kormányhoz fordultak segítségért. Beható vizsgálat után megállapíttatott, hogy a rossz eredmény oka a sok kis társulat bányamívelése, mely igen költséges és a siker csakis nagyobb bányavállalatok létesítése által érhető el. Ezen alapon létesült kincstári vezetés alatt a Brenner-szövetkezet és az 1611. évben Galleton Vilmos bécsi kereskedő vállalata, mely végül sokévi tartós siker után 1646-ban teljes eredményt ért el és új élet költözött a bányamívelésbe. A bányamíveletek az ércér dőlése szerint zsákszerűen lefelé haladó üregeket alkottak; természetes, hogy ezen üregekben a szellőzés, továbbá a vízmentesítés és szállítás sok dolgot adott és az utóbbira csakis az emberek és lovak erejét lehetett használni; ezen erőkkel azonban 40—50 ölnél nagyobb mélységbe eljutni nem lehetett. A vízemelés megkönnyítésére 1619-ben a bányába lójárgánnyal hajtott szivattyúkat építettek; az 1628. évtől kezdődőleg a bányák vizét használták vizkerekekkel hajtott szivattyúk hajtására. Az 1627. évben használatba vett puskapor alkalmazása meggyorsította a fejtést és lehetővé tette a keményebb kőzetekben való előnyomulást. A bányamíveleteknek mélyebbre jutásával az 1633. évben a vízemelés ismét nagy nehézségekkel küzdött és heteken át el volt fúlva a mélység. Az 1636. évben háromezernél több ember kellett a szivattyúk mellé, kik azonban lassan elszökdöstek és a bányavizek miatt a bányászat jövedelmezősége újólag megszűnt és a bányákat a kincstár vette kezelésbe. A kőzet keménységének legyőzésére 1627ben Weind Gáspár tanította a bányászokat és 49