Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Schréder Gyula: Selmeczbánya és vidékének bányászata

+ Péch Antal miniszteri tanácsos, bányaigazgató az első bányatérkép is ebben az évben készült el, melyben az érctelérek települése is jelezve volt és bebizonyult, hogy a bányászathoz sajátságos tudomány is kívántatik meg és ennek elsajátítására állították föl Selmeczbányán a bányásziskolát, melyből későbben a bányászakadémia, illetőleg a bányászati és kohászati főiskola lett. Véghetetlenül szomorú képet mutattak a selmeczbányai kincstári bányák az 1867. évben, midőn azok a magyar kormány kezébe kerültek; veszteségük ugyan nem volt, de előrelátható volt, hogy kellőleg lefejtésre elő nem készített vágatok hiányában, rövid idő múlva megszűnik a termelés, — miért is az 1871. évben a kormány az országgyűlés határozata értelmében Péch Antal, akkori bányaigazgatót bízta meg a bányászat megvizsgálásával. E vizsgálat eredményeként Péch jelentésében előadta, hogy mindazok a bányák, melyek jó eredményre adnak reményt, folytonos üzemben volnának tartandók, ha azok esetleg nem is jövedelmeznek és a selmeczbányai bányák fenntartását hozta javaslatba. Péch ezen javaslata elfogadtatván, a bányászat tovább is változó szerencsével állandóan üzemben maradt. A mi Bélabánya bányászatát illeti, úgy az a következőkben foglalható össze: Valószínű, hogy a Garam folyó vidékén már a honfoglalás előtt is volt bányászat, a mi mellett az is bizonyít, hogy Zólyom mellett kőkori eszközöket találtak. A tatárjárás az 1241. évben Bélabányát is elpusztította, úgy hogy több évig az egész vidéken szünetelt a bányamívelés. Az 1383—1456. évi időközben, — midőn FehérFejérbánya, többízben Dálma, Dilmicza és Dilma néven szerepel — a bányák elfúltak. Selmeczbányának Rozgonyi által az 1442. évben való megtámadása, majd földrengés következtében történt elpusztulása után Bélabánya bányászata annyira virágzásnak indult, hogy önálló várossá alakulhatott és városi jogait 1453-ban V. László király is megerősítette. Selmeczbányát az akkori veszteségek teljesen elszegényítették, Bélabánya ellenben annyira felvirágzott, hogy Mátyás király a bélabányai plébániát a selmeczbányaitól függetlenítette és a hat alsó-magyarországi bányavárossal közösségbe lépett, miáltal egy hét bányavárosból álló szövetség alakult. A bélabányai bányák az 1535. évben aranyban igen dúsak voltak, de nagy részükben el voltak fúlva. Az 1535. évben Selmeczbánya bányászata ismét fellendült, Bélabányáé azonban meddővé vált. Az 1564-ik évben Bélabánya is védekezik a törökök ellen. A 17. század elején Bélabánya bányászata igen elhagyatott állapotban volt; 1605-ben Bocskai foglalta el, 1606-ban megsarcolta és elpusztította. Az 1608. évben tartott bányabejárás eredményeként egy szellőző aknának további lemélyítése és az altárónak további hajtása határoztatott el, mely az 1629. évben készült el. 1638 után, Selmeczbánya bányászatának hanyatlásával pénzhiány miatt, a bélabányai altáró is felhagyatott, a bányák azonban a kincstár kezelésébe kerültek; a kincstár azonban a 18. század közepén a bányákat felhagyta. Hodrusbánya alapítását Karlik községnek az 1352. évben történt elpusztulásának köszöni. Hogy milyen jelentékeny lehetett bányászata, abból tűnik ki, hogy a ló. században és az azelőtt létezett bányamíveletek száma 136 volt. A víz szolgáltatja azt a természeti erőt, mely a legolcsóbb, de csak nagy erőkifejtésekkel lehetséges a mélységből való vízemelés és a lefejtett érc felszállítása, de főkép az ércek előkészítése. Selmeczbánya vidékének alakulása azonban olyan, hogy a magasan fekvő bányákhoz vizet vezetni nem lehet, ezért a szükséges vízerőnek biztosítása céljából vízgyűjtő tavak létesíttettek, amelyek mintegy 70 millió köbméter vizet tároltak. 50