Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Történelmi rész - Dr. Fejes Béla: Selmeczbánya története

Csak amikor a 15 éves háború során a XVil. század fordulóján a magyar hadak visszafoglalták Drégelyvárát és visszaszorították a törököt a Dunáig, szabadult fel a város az állandó lidércnyomás alól. A következő században is eleven volt még ugyan a török veszedelem, így még ló78-ban is feldúlták a törökök Hodrusbányát, a századfordulón mégis olyan megkönnyebbülés állott be, hogy immár a török veszély helyett más eszmék és eszmények kezdtek a lelkeken uralkodni Selmeczbányán is. Járványok. Az állandó hadakozásnak, zsoldostartásnak és háborús idegenforgalomnak gyászos következményeképen ebben a korszakban többször pusztított szörnyű járvány a városban és a pertinentiákon. A legrettenetesebb esztendőben, 1572-ben a ragály a belvárosban nem kevesebb mint 1100, Hodruson pedig 600 áldozatot szedett. Igy tehát idegen csapatok átvonulása a városon, vagy új zsoldos sereg érkezése az Óvári erődbe nemcsak a beszállásolással járó súlyos pénzügyi terhet és a marcona hadfiakkal való elkerülhetetlen súrlódások sorozatát jelentette, de a kétszerkettő bizonyosságával felidézte a pestis rémét is a szegény város fejére. Hatalmaskodások. Jelentkezett azonban a török háborúnak egy másik nem kevésbbé veszélyes mellékterméke is. Nevezetesen a törvényes rend s a személy- és vagyonbiztonság a körmöczi konföderáció után sem állott helyre és a városnak sokat kellett szenvednie a szomszédos magyar váruraktól is. Ezek a hatalmaskodó főurak felülről kapták a rossz példát. Igy a negyvenes évek elején Beszterczebányán tartott országgyűlésen nem kisebb személy, mint maga az esztergomi érsek lépett fel erőszakosan a bányavárosok követei ellen, kiket fogságba vetett s onnan addig ki sem engedett, míg 3000 forintnyi „adó"-nak nevezett váltságdíjat le nem fizettek. Selmeczet különösen a szentantali földesúr és szitnyai vár ura, a kalandor Balassa Menyhért sarcolta meg több Ízben, különös előszeretettel portyázva azokra az ezüstöt szállító társzekerekre, melyek Selmeczről Körmöcz felé igyekeztek. Ha szelídebb és gálánsabb formában, ugyanezt a lovagvári erkölcsöt képviselte városunkkal szemben Balassa Bálint is, aki olyan szépen énekelt a végekről, de azért saját személyében maga is hozzájárult ahhoz, hogy a végeken letelepült polgárság élete keserű legyen. Városunk levéltára egymás mellett őrzi ebből az időből a török pasa és a magyar költő goromba leveleit. A török pasa így szólítja meg a városi tanácsot: — Thy szófogadatlan, hitvány, hitetlen, rossz emberek, selmeczi polgárok! Viszont a magyar költő ugyanoda küldött levele a következő üdvözlést tartalmazza: — Titeket nagyon nyomorult embereknek nézlek, akiket az Isten örökös bányamunkára kárhoztatott, amiből nem nagy dicsőség származik rátok és akiknek híre azon a házon kívül, amelyben laktok, túl nem terjed. Az így lenézett selmeczi polgároknak mindkét fajta levélre alázatos szerénységgel illett válaszolniok. A dologban csak az volt a vigasztaló, hogy ebben az időben még kizárólag német polgárokból álló selmeczi magistrátusnak magyar nyelven kellett a válaszokat megszövegeznie, mert a nemzetközi érintkezési nyelv a magyar volt s amint a magyar költő, úgy a török pasa sem fogadott el német nyelvű levelet. Az elromlott értékmérő. Ennek a mozgalmas századnak szakadatlanul vonuló csataképei között alapjában megváltozott a bányapolgárok helyzete is. Korábban a bányabirtokos sorsa csupán a bánya hozamától, tehát a kibányászott érc mennyiségétől függött és Selmecz dús keble eddig kegyesen mosolygott a Ringburgerekre. Most azonban a XVI. század kinyújtotta felforgató karját s megváltoztatva a forgandó szerencse kerékforgási rendjét, ismeretlen és titokzatos tényezőktől tette függővé a selmeczi polgár boldogulását. Ebben a korban a bányapolgárok állandóan instanciáznak a királynál a beváltási ár felemelése érdekében, mert — úgymond — a bányaművelésnél használni szokott anyagok és eszközök, valamint az élelmiszer s egyéb szükségleti cikkek ára mérhetetlenül megdrágult. Épúgy panaszkodnak és lázonganak a bányamunkások is, akik béreikből nem tudják családjaikat eltartani. 26