Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Életrajzok

december 19-én Selmeczbánya városának közigazgatási tanácsosa lett s mint ilyen tette le 1889 december havában az államtudományi államvizsgát. 1892 május 12-én rendőrkapitánya lett a városnak, 1907 január 8-án pedig a polgármesteri székbe emelte őt a polgárság bizalma. 1912 május 31-én közszolgálatának 25 éves jubileuma alkalmából a király királyi tanácsossá nevezte ki. Tulajdonosa volt a II. oszt. polgári hadiérdemkeresztnek és a bolgár polgári érdemrend tiszti keresztjének. Meghalt váratlanul 1918. évi október hó 22-én. Temetése úgy a város, mint pedig a környék lakosságának óriási részvéte mellett 1918 október 24-én volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy szülővárosát, lakossága boldogulására és életlehetőségére virágzó és haladó léoésben tudta tartani. (Arcképét I. 44. old.) Iszapi Gyula erdőtanácsos született 1870-ben Hegybányán. (Pjerg, Szélakna, Hont vm.) Középiskolai tanulmányait a selmeczbányai ág. ev. líceumban végezte az 1881—1888. években. A m. kir. bányászati és erdészeti akadémia erdőgazdasági szakosztályának 1891. évben történt elvégzése után 1892-ben az állami erdőgazdaság szolgálatába lépett s a tótsóvári (Sáros m.), valamint a zsarnóczai (Bars vm.) m. kir. erdőhivataloknál szolgált. 1894. évben önkéntesi évét szolgálja le a székesfehérvári és nyitrai honvédgyalogezredeknél. Főbb szolgálati állomáshelyei: 1895—1911 mármarosszigeti m. kir. erdőgazdaságnál, 1912—1919 a liptóújvári m. kir. főerdőhivatalnál, 1919. év tavaszán pedig az államalakulat megváltozása folytán Vichodnáról (Liptó m.), ahol mint erdőgondnok működött, távozik. 1921. évtől 1931. évben történt nyugalomba vonulásáig részben Krempachon (Ó-Lubló mellett Szepes m.), mint fűrészgondnok, majd a gróf Teleki dolhai (Mármaros m.) uraralmánál szolgált s jelenleg is Dolhán lakik. Tanulmányi évei alatt nagy előszeretettel foglalkozott a természetrajzzal, állami erdőgazdasági szolgálati ideje alatt pedig a magashegységi tejgazdasággal. Mint nagy természetbarát, a nagy vadak tenyésztésével és azok szakszerű vadászatával is sokat foglalkozott. Jakóby László oki. knhómérnök, magánmérnök, az „öntöde" mérnöki szaklap szerkesztője. Selmeczbánván szerezte meg bányaés erdőmérnöki oklevelét. Főiskolai évei után tanulmányutakat tett Franciaországban, Németországban és Romániában. Mint katona 35 hónapot töltött az orosz és az olasz fronton, mint rohamszázadparancsnok. Ötszörösen kitüntetett és emléklapos t. tiszt. A háború után az 1921—22. évben a Főiskolai Ifjúsági Kör elnöke volt, s mint ilyen, megalapította a Főiskola Felvidéki Ifjúsági Körét. Részt vett Nyugatmagyarország felszabadításában az ágfalvi csatában, a népszavazás előkészítő csoportjának a vezetője volt s mint ilyen főkormánybiztossági elismerésben részesült. Tanácsadó tevékenysége mellett irodalmi, szakirodalmi működést is fejt ki s eddig kb. harminc műszaki cikke jelent meg a különböző szaklapokban; többek között a Magyar Technikai Lexikon fémkohászati részét is ő írta. A Magyar Öntödei Szakemberek Egyesületének titkára, a M. É. E., a Bány. és Koh. Egylet stb. választm. tagja. A „Selmeczb. Egyesületéinek régi választm. tagja. A fémtechnológiában s különösen a fémöntészetben specialista. Jónásch Antal oki. vaskohász, nyug. acélgyári igazgató. Vaskohászati oklevelet szerzett a selmeczbányai akadémián és 1877—1879-ig a selmeczbányai vaskohászati tanszéken, mint asszisztens működött. A következő évben Rójahidán állami szolgálatba lépett, mint mérnök s később mint gyárigazgató működött. Közéleti szereplésében mindig erős hazafias érzése vezette és méltó tagja a magyar mérnöki karnak, akit a selmeczbányai akadémia nevelt. f Kachelmann Károly volt vasgyáros. Született Selmeczbányán 1810-ben, meghalt u. ott 1892-ben. A selmeczbányai ev lyceum 6 osztályát végezte, majd atyjánál a kovácsmesterséget tanulta ki. Felszabadulása után szakismereteinek kibővítése céljából vándorútra kelt és 3 éven át Ausztria, Svájc, Belgium és Németország akkori nevezetes vas- és gépgyáraiban dolgozott. Közben Bécsben megszerezte a gyógykovácsi oklevelet is. A selmeczi kovácsműhelyt és a vihnyei vashámort 1834-ben vette át atyjától s azok üzemét keilő szaktudással fejlesztette és bővítette, mellyel a magyar gépipar terén úttörő munkát végzett. Vihnyei gépgyára csakhamar jó hírnévre tett szert s később fia, ifj. Kachelmann Károly, Magyarországnak ezt az első, azaz legrégib gépgyárát országos hírűvé emelte. Sajnos, a szépen fejlődő vállalat is Trianon áldozatává esett s az iparos Kachelmann-család 135 évi selmeczi és selmeczvidéki munkálkodása is megszűnt. Élénk részt vett Selmeczbánya közéleti küzdelmeiben is. Hosszú éveken át, 1848 előtt és után is vezértagja a város törvényhatósági bizottságának, elnöke a selmeczi szabadelvű pártnak, alapító tagja a takarékpénztárnak és a kaszinónak stb. Az ág. hitv. evangélikus Egyháznak, az emlékezetes „Pátens" idejétől kezdve haláláig egyházfelügyelője és az ev. lyceumnak 25 éven át pénztárosa. Több bányatársulatnak lelkes tagja és a magánbányászatnak lelkes művelője, s e minőségében az Alsómagyarországi Kémlőegyesületnek pénztárosa. Típusa volt a nemesen gondolkodó és a kultúráért lelkesedő és áldozni tudó polgárnak, akit osztatlan tisztelet és megbecsülés kísért utolsó útjára. Kállai Géza oki. bánya- és közgazdasági mérnök, bányaigazgató, m. kir. kormányfőtanácsos. Reáliskolai érettségit tett és a bányászati főiskolán végzett s nyerte el a bányamérnöki, a József műegyetemen pedig a közgazdaságtudományi oklevelét. 1910—1914-ig Tatabányán mint mérnök működött, 1914-ben, mint a volt cs. és kir. vártűzésezred hadnagya bevonult, s a háborúban résztvett a szerb és olasz harctéri harcokban. Mint főhadnagy leszerelt: a Ferenc József-rend lovagkeresztje, a Signum Laudis, Károly-csapatkereszt stb. tulajdonosa. Hadseregfőparancsnoksága dicsérő elismerésben részesítette. Kallwangban (Felsőstájerország) lett bányaüzemvezető, majd 1917—1928-ig a „Borsodi Bányatársulat" igazgatója volt Rudabányán, 1928-tól a „Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.-T." bányaigazgatója, ugyanott. Maradandó emléket állított nevének működése kiváló szociális alkotásaival. A bánya155