Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Terray Lajosné: Felvidéki hegyek, Vers

A selmeczi akadémikust nem foglalkoztatták az országos politika napi eseményei. Tömegmozgalmait inkább hazafias lelki áramlatok irányították és nyilvános életében rendszerint a bányász- és diákélet hagyományai nyilvánultak meg. Az akadémiai ifjúság bizony sokszor a kedélyéből fakadt tréfás., humoros felvonulásokkal teremtett hangulatot a városban. Az akadémikus életét a társadalmi életben való szerepe és tanulmányai töltötték ki. A társadalmi életben irányító tényező volt és a polgári társadalom annyira összeforrt vele, hogy életmozzanataiban kísérte, örömét és könnyen múló bánatát megosztotta. Ezen bensőséges lelki kapcsolat eredményezte, hogy Selmeczbánya rózsái sohasem hervadtak el, mert ki-ki tépett magának egyet, hogy az élet útjára magával vigye. A közvetlenség, mely a polgárság és a selmeczbányai akadémikus viszonyát jellemezte, fennállott a professzor és a főiskolai hallgatók között is. A tudós professzor az egyelemeken honos viszonyoktól eltérően közelebb állott hallgatóságához. Hallgatóit nemcsak személyükben és tehetségükben, de jellemben és erkölcsi értékükben is ismerte, sőt gyakran azok összes életkörülményeiről tájékozott volt. Ezen viszony természetéből kifolyólag a studium is alaposabbá lett. Ily körülmények között a selmeczi akadémikus ismeretekben jól felvértezetten lépett ki az életbe és mindenkor könnyen felvehette a versenyt bármely külföldön végzett szaktársával szemben. Ezen tény életem egy kis epizódjában tükröződik vissza, amelyet e helyen az Alma Mater iránt érzett hála és szeretet jegyében elmondok. Külföldi tanulmányúton voltam Svédországban és svéd mérnökök társaságában egy este a fehér asztal mellett élénk szakvita fejlődött ki. E vitában sikerült a svéd kollégáktól a pálmát elragadnom úgy, hogy végül aziránt érdeklődtek, mely német főiskolán végeztem? A kérdés meglepett és önérzettel telten feleltem, hogy selmeczi akadémikus voltam és oklevelemet Magyarországon szereztem, mire kijelentésemet csodálkodással és kétkedéssel fogadták, mert földrajzi tudásuk szerint Magyarországon csak „pusztát" ismernek, amelyen a lovat jól megülő csikósok terelik a ménest, de hallottak még barnaképű zenészekről is, akik a szilaj magyar „csárdás" tánchoz húzzák a talp alá valót. Meglepődve ezen a nagy tájékozatlanságon, szükségét láttam annak, hogy Magyarország kultúráját legalább is nagy vonalakban vázoljam és eközben kitértem a zenei élet fejlettségére is. Az egyik asztaltársam kapva az alkalmon aziránt érdeklődött, hogy én is játszom-e valamely hangszeren? Bevallottam, hogy hegedülök és erre elhozatta és felajánlotta kitűnő hangszerét, titokban remélve egy szilaj csárdást hallhatni. Nagy csalódásban volt része, mert a szárazfa a Svendsen románc melankolikus dallamát zokogta el és a hegedűszó elnémulásával kitörő lelkesedésből fakadó meleg ünnepeltetésben volt részem. Igy szült a véletlen az 1904-ik évnek egy szép nyári estéjén Höganesben magyar kultúrestét. Az incidens engem is mélyen meghatott és büszke önérzettel vallottam magam magyarnak és azok között is „selmeczi akadémikusnak". Ebből a kis opálzománcú emlékem idézéséből újból tápot nyer ama el nem homályosuló reményem, hogy kulturális fejlettségünk fenntartása mellett még vissza kell térnie annak az időnek, amelyben Selmeczbánya fölött ismét tündökölni fog a: „MAGYAR SZIVÁRVÁNY". FELVIDEKI HEGYEK Irta: dr. Terrayné Hoffmann Ella. Mátra, Mátra, kedves Mátra, Hol a testvéred a Fátra? Hát a másik a legszebbik: A felhőkbe nyúló Tátra? Mit csináltok sok év óta? Vágyódtok-e hozzánk vissza Ezeréves hazátokhoz: Jóságos anyátokhoz? Fáj a szívünk utánatok. Viszont ugyan mikor látunk? Szép hegyeink mivé lettek? Rabok ugyan meddig lesztek? Nem soká tart már a rabság, Virrad szépen már a határ! S mire a nagy nap felragyog, Újra miénk lesztek szép Kárpátok! 129