Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Jegyzetek

588 JEGYZETEK hagyomány egészét tekintve jellemzi a nagy számban előforduló falucsúfoló. A rövid versikék rendszerint egy-egy mulatságra, nevetésre okot adó tulajdonságot emelnek ki. Legtöbbje mögött csattanós tréfás történet, vagy ún. „rátótiáda" áll, amit a kívülálló nem ismer. Ezeket sajnos — a gyűjtés hiányossága miatt — nem tudjuk közölni, pedig a magyarázat tenné teljessé a szöveget. A csúfolók átmenetet alkotnak a mese és a szólás között. Az utcacsúfolók és névcsúfolók testvérei a falucsúfolóknak. A csúfolókat a tréfás és gúnydaloktól az is megkülönbözteti, hogy epikus szövegek. Gyakran gyermekmondóka alakjában jegyezték le őket. Ez azonban nem jelentette azt, hogy kötekedő legények közt egy-egy csúfoló elhangzását olykor nem követte volna verekedés. 1—11. Mátyusföldi gyermekjátékok. 45—46. o. A „möggy" és a „högy" az ö-ző szenei nyelvjárást, a gyökeret és hagymát áruló pap a híres vágfarkasdi zöldségtermesztést csúfolja ki. 12—15. Bakos József I. 32—33. o. 16. Kodály—Vargyas. 268. sz. Lajtha László gyűjtötte. 17. Bakos József IV. 72. o. 18—39. Mátyusföldi gyermekjátékok. 37—40. o. SZÓLÁSOK Mondanivalójukat egyetlen kifejezésbe vagy mondatba sűrítő epikus folklóralkotások. A szóláshagyományt többféleképpen kísérelték meg fölosztani. Anyagunk nem igazodik ezekhez a csoportosításokhoz, hanem gyűjtők és helységek szerint sorakoztatjuk föl a területről ismert szólásokat. De majd minden jelentősebb csoporthoz sikerült példát találni: olyan szókapcsolatot, amely a szólásfejlődés felé mutat [pl. 5. sz.); a valódi szólások előképének tartott szóláshasonlatot, amely egyszeri megtörtént eseményre utalva közli mondanivalóját (pl. 28. sz.); általános igazságokat megfogalmazó maximát (pl. 26. sz.); oktató tartalmú igazságot tartalmazó szentenciát (pl. 58. sz.); a bizonyosan bekövetkező dolgokról szóló regulát (pl. 148. sz.); illetőleg formai ismérvek alapján megkülönböztetett konvencionális frázist, amely speciális helyzetben elhangzó nyelvi fordulat (pl. 2. sz.); az ennél fejlettebb proverbiális frázist, amely meghatározott helyzetben már önálló szólásként használatos (pl. 12. sz.); sőt a magyarban viszonylag ritka szólásidézetet is (pl. 8. sz.). Anyagunk nagyobb részét az első világháború előtt, sőt a múlt század második felében jegyezték le. A szólások többsége a Magyar Nyelvőr cí> mű folyóiratban jelent meg. A korabeli gyűjtők a helyi nyelvjárások jobb megismerése céljából a helyileg jellemző vagy annak vélt szólások összeírását tartották feladatuknak. A változó értékű gyűjtések azonban nem jellemzik sem az illető helység, vagy vidék, sem pedig a nagyobb tájegység szóláshagyományát. Ilyen szempontoktól vezettetve viszont nagyszámú szóláshasonlatot rögzítettek, gyakran a hozzájuk tartozó rövid történetet is lejegyezték. Ezekből mi is közlünk né-