Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 303 ezüstruhában, leül a szélső székbe, kiveszi az ezüst fedelű imádságos könyvet, elkezd imádkozni. Beszélhetett ott aztán többet a pap akármit, senki se hallgatott rá, csak a szépséges szép lányt nézte mindenki. Éppen a királyfi is ott volt a templomban. Ahogy meglátta a karból, mindjárt elnyomult a szíve érte, nyomászkodott is a lány felé, de senki sem tudta megmondani, kicsoda, micsoda. Mikor pedig kijött a templomajtón — köd előttem, köd utánam — úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Akkorára már tisztára ki volt válogatva a lencse a hamuból. Jönnek haza a többiek is a templomból. A mostohája egyenesen nekiállott. — No, te loncsos, no, te condra, no, te lompos kutya, megtetted-e, amit rád bíztam? Bezzeg, ha láttad volna, volt most a templomban egy gyönyörűséges szép kisasszony földig érő ezüstruhában, az volt csak a szép, nem olyan cafatos, mint te. Azt mondja erre a lány: — Hej, láttam én azt, láttam én azt. — Honnan láttád volna te azt, te semmirevaló? — A ganajdombról! — azt mondja a lány. — Eredj, te vén disznó — azt mondja az urának —, hányd szét mindjárt azt a ganajdombot, hogy ne állhassék rá többet ez a gyalázatos! Más vasárnapra már egy véka kását vegyített össze egy véka lencsével, hogy szedje ki belőle, míg a templomban lesznek, mert különben csúnyát lát. Itt a szegény lány, hogy magában maradt, csak elfakadt sírva, mitévő legyék már ő, mi lesz már őbelőle, ha nem teljesíti, amit a mostohája parancsolt. De megint megjelent neki a jótevő tündér, aki magára vállalta, hogy majd kiszemeli ő a lencsét, csak menjék el bátran a templomba. Most már tiszta színarany ruhába öltöztette, oszt jql a lelkére kötötte, hogy csak úgy tegyék, mint máskor. A lány úgy is tett. A királyfinak meg hétszerte jobban megtetszett az aranyruhában, de templom után megint hiába sietett ki utána, mert a lánynak a. templom ajtaja előtt — köd előttem, köd utánam — egyszerre nyoma veszett. Mikorára kijöttek a templomból, a lencse egy szemig ki volt tisztítva a kásából. A mostoha megint csak ott kezdte, ahol másszor elhagyta. — No, te rongyos, no, te mocskos, no, te ilyen, no, te olyan, hát mit csináltál, míg mink a templomban voltunk? Bezzeg ha láttad volna, ott volt a templomban megint az a szép herceg-