Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

tonai felszereléssel masírozva, a királyok és mákospatkók városába. Pozsony új vidék a fáradhatatlan tájkutatónak. Sopronból északnyugat felé menetelnek, egy káplár vezetésével, egyre táguló, lapos, szép völgyön át, egészen a Dunáig. Balról az Alpok hóborította csúcsai szikráztak fel a szemhatáron, jobbról a Fertő kávészín rezgő nádasai és tintakék, mozdulatlan vízfoltjai kísérték őket. Akkora innen a tó, mint egy tenger, felhő a víztükörrel zárja le a határt. A Fertő északi partjairól már látni a pozsonvi hegyeket. Mentek, mendegéltek a soproni katonák, havas szőlőkertek, csupasz gesztenyefák és mandulafák közt, A tél sem tudja elrontani a dunántúli táj szelíd szépségét. A délről menetelőket a Kiskároátok finom hajlatai fogadták s már messziről integetett a leégett pozsonyi vár négy fekete-sárga romos tornva s ablakaiban az ég kékje. Sopron és Pozsony, a két szomszédvár, századok óta az ország két leggazdagabb városa volt. Amint lerakhatja a felszerelést, nem is néz körül, izgatottan engedélyt kér a távozásra. Meg is kaoja. Minő engedelmességgel váltotta meg jóelőre mindezt a kedvezést, amiben most feljebbvalói részes'tik? Mit számít a durva káplár minden rigolvája! Véere Pozsony utcáin őgyeleg a vékonydongájú bakancsos legényke. Széchenyi István is Pozsonyban van. E napokról azt jegvzi fel naplójában, hogy Crescenciával gvakran sétálgat a Promenádon és sokat beszélget a szülővárosában tartózkodó Batthyány Lajossal.

14 Nem lehetetlen, hogy a fiatal katona az alkonyodó *S