K. Thúry György (szerk.): Nyitra - Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék. A felvidéki útmutató gyűjteménye (Budapest. Felv. Egy. Szöv, 1940)

Pozsony vármegye története

50 nek állásfoglalását. A terv sikerült. Június 30-án Szluha kir. ítélőmester javaslatára ellenmondás nélkül elfogadták a javaslatot. III. Károly személyesen jött Pozsonyba a rendeknek köszönetet mondani. Az 1741-ik év újra emlékezetes idő a vármegye históriájában. Alighogy megkoronázzák Mária Teréziát, 1741 május 25-én a pozsonyi Dómban, augusztus közepén már megindulnak a porosz-bajor hadak Ausztria ellen. A királyasszonyt mindenütt ellenség környezi, egyedül a magyar föld mozdulatlan, mit sem törődik napnyugat eseményeivel. Egyetlen menekvés a magyarság, a magyar nemesség lovagiassága. A királynő gyors elhatározással Pozsonyba siet, szeptember 11-én magához kéreti a rendeket. „Mindenkitől elhagyatva, csak a nemes rendek hűségében, fegyvereiben, az ősi magyar erényben látjuk menekülésünket" rebegi a királynő elcsukló hangon. A rendek vivátoznak, felejtik Bécs örök hálátlanságát, visszatérve az országgyűlés tanácstermébe, törvényt tesznek s ebben „életük és vérük feláldozását" ígérik. Valótlan az a közhit, mely a trón elé „életünket és vérünket!" harsogó rendeket állít, akik földöntúli lelkesedéssel lengetik ősi f ringiájukat s alig várják a leggyönyörűbb halált a Habsburgokért. A rendek becsületesen állták szavukat. Az 1744/45-iki nemesi felkelésen kívül harmincezer főnyi gyaloghadat is adtak a királynő védelmére. Pozsony megye egymaga 900 embert küldött a táborba. A veszedelem multán az udvar mindent elfelejtett, csak Pozsony városát fogadta kegyeibe a királyasszony. Vejét, Albert tescheni herceget, mint Magyarország helytartóját Pozsonyba költöztette. A helytartó udvarában kivirágzott a bécsi udvar barokkos élete. A magyar főurak és főpapok két marokkal szórták a pénzt a pozsonyi Burgban. Pozsony városa soha nem látott fejlődésnek indúlt. Középkori falait lebontották, palota sorok épültek az öreg házak helyén a magyarságából kivetkőzött arisztokrácia ünnepélyek rendezésében versengett egymással. Erdődy gróf külön opera társulatot tartott a palotájában, Batthány prímás 40 tagú saját zenekart szervez vendégei mulattatására. Csáky György gróf állandó német színházat épít 1776-ban a főúri szórakozásra, ebben a színházban az alapító, Pozsony város polgármesterének a karzaton jelöl ki állandó helyet. 1764 júliusában Landerer nyomdájában megindúl a „Pressburger Zeitung", legfontosabb rovata az „udvari hírek" ... A német és franciáskodó szellem parókás világában könnyen felejtik a szegény kurtanemest, a magyar föld sarába ragadt parasztot, a magyar élet ezer keserűségét, baját, bánatát, s ha a jólétbe gömbölyödő Pozsonyba néha betéved valahonnan a Tisza mellől egy magyar köznemes, sehol sem találja helyét, keserű haraggal gondol a magyar jövendőre... Azt a szellemi forrongást, mely a francia forradalmat megelőzte, nem lehetett a könyvtárak poros szobáiba zárni. Az új idők gondolata szétszárnyalt s korának egyik legmélyebb gondolkodóját, II. Józsefet is megejtette. A nagy reformátor vallásszabadságot, a jobbágyok felszabadítását, az elavult igazságszolgáltatás és közigazgatás újjászervezését és a közteherviselést akarta rövid úton megvalósítani, sajnos, kevés történelmi érzékkel és a magyarság teljes beolvasztása árán. Nem koronáztatta meg magát, az országgyűlés sem érdekelte, saját megítélése szerint rendelkezett. Hiába írta Széchenyi Ferenc gróf titkára Hajnóczy: „az országban negyvenezer nemes törvényhozó és ötmillió rabszolga él... az alkotmány csak akkor lesz szilárd, ha áldásaiban a paraszt is részesül..." mit sem ért a súlyos beismerés, II. József nemes szándéka, — ha az újjászületés egyben halált jelentett volna a magyarság számára. Még az elnyomott magyar jobbágy sem sóvárogta az ilyen jólétet. „Deák Ferenc beszélte, hogy a Dunántúlon a föld népe titkos gyűléseket tartott s úgy határozott, hogy inkább visszamegy Ázsiába, mintsem magyar anyanyelvéről lemondjon". Természetes, hogy a legtisztább szándékú rendeletek is ellenállást váltottak ki és Pozsony megye a leggazdagabb főurak vármegyéje sem késlekedett szerepet vállalni az alkotmányvédők táborában. A megye az 1784-iki türelmi pátens végrehajtását megtagadta, az 1784. évi össze-