Nyitrai fejfák (Nyitra. Lőwy Antal és Fiai, 1940)

Dr. Gyürky Géza

Dr. Gyiirky Gézáné, dr. Gyürky alispán özvegye 1938 január 21-én halt meg Nitrán, 75 éves korában. Évtizedeken át érdemes társadalmi és emberszerető működést fejtett ki. Mint a Keresztény Nőegylet e 1n ö k e nevét emlékezetessé tette. LÖRINCZY GYÖRGY: GYÜRKY GEYZÁRÓL Csöndesen, egyhangúan, szinte lomhán hullott az eső és köröskörül felhőbe burkolózott az ég is, a föld is. Az ember ilyenkor azt érzi, hogy a borulat ráfekszik a lelkére és eltakarja előle a színeket, a melódiákat, az élet minden eleven változatát. Szürkének látszik minden, a végtelenség fényei elbújnak. S a komor fátyolon át, ami az ég és a föld között húzódik, valami messziről idetévedő harangszót hallunk, mintha az is az útját keresné a felhők szürke foszlányai között. Ezt hallottam én, a nitrai harangot, mikoor a gyászmenet a vármegyeháza boltívei alól ama szomorú vasárnap délután megindult, hogy egy igaz embert, egy igaz magyart utolsó földi útján elkísérjen. És majdnem fájdalmas volt ez a hallucináció ; hogy aki ugyanegy úton jártam azzal az elköltöző vándorral az egész életen át, most, ezen a sötét és ismeretlen úton nem mehetek vele. nem kísérhetem el, éppen most, a megdicsőülés koszorús ösvényein. Koszorú, babér, dicsőség ! Mily avatag és semmitmondó frázisoknak látszanak mindezek, mikor Gyürky Géyzára gondolok ! Mily elhárító kézmozdulattal legyintett ő, a munka és a kötelesség lovagja, valahányszor ilyesmiről előtte szó esett ! Ez a kristályjellemű, erőslelkű, hajthatatlan akaratlú magyar férfiú azokat sohase kereste. A munka és a kötelesség mániákus rajongója volt, aki szívében a magyarság szent ideáljával, minden erejét annak áldozta, még pedig póz és fontoskodás nélkül, mintha csak olyan közönségesen magától értetődő hétköznapi és szürke valami volna, mint akár az őszi eső, hogy nagy szellemi fegyvertárát olyan fáradhatatlanul meríti ki a munka és a kötelesség cicoma nélkül való, egyhangú viaskodásában ! Hány lobogó hajolt meg koporsója előtt ? Hány szem borult könnybe, az örökre való elválás gondolatára ? Hány titkos kézszorítást sóhajtottunk el, búcsúzásképpen ? Ez az ember példa volt. Annak a példája, hogy hogyan kell élnünk, dolgoznunk, cselekednünk. Megállanunk a helyünket az élet minden örvénye és szakadéka között. Egyenesen, mint a cédrus és rendületlenül, mint a bércek sziklafala. Az ő pályája a jogász életpályája. Tehát azé, aki a formulák között él és szakadatlanul a formalizmus kacskaringóiban jár, akár akarja, akár nem. Neki kellett ezeket a kacskaringókat keresnie, sőt meg is szerkesztenie. Látnia, éreznie kellett, hogy azok szálai megkötik a kezét és ai lelkét. Mégis, e hideg és holt alakszerűségek között úgy, olyan biztosan, makacsul és elválhatatlanul hordta magával az ideálok világító és hevítő fényét, mint a föld mélyébe szálló bányász a Davy10