Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Kritikai elvek és törekvések - Duba Gyula: Esztétikai gondolkodás-paradoxonokkal

és ahhoz, hogy milyen formában és feltételek mellett találhatjuk meg benne az embert! Nem hiszem, hogy valaha is abszolút érvénnyel meg lehet határozni a költészet célját és értelmét — ahogy az életet sem —, de tudom, hogy az ember által kelet­kezett, s mint ilyennek, értelme és szerepe van az élet­ben. S cél és értelem talán a létezésében valósul meg; vannak dolgok, melyek azáltal, hogy vannak, önmaguk létjogosultságát igazolják. Tehát nem teológiai célszerű­ségről van szó, hanem az élet jelenségek önmagukban is helytálló és indokolt jelenlétéről, amellyel a világ di­namikus egyensúlyát biztosítják, és az ember létszük­ségleteit fedezik. Egy azonban bizonyos: a költészet az embertől függetlenül nem létezik, és segítségével — újabb indokolása a költészet létének — egyfajta módon birtokába veszi a világot. Ezért irányzatos, amit Tőzsér Arpád a költészet funkcionális terjeszkedéséről ír: „. .. ez a pont rohamosan nőni kezdett, a gyakorlati ész hozzá­avatásával hamarosan kör, sőt lomha gömböc lett belőle. Mint valami málhás lóra, egyre nagyobb terheket rak­tak rá. Hésziodosz már teológiai munkáit is versbe szed­te, ritmizáltak Szolón politikai és törvénykezési maximái is, hogy Lucretius Carus csengő hexameterekben írt ter­mészetfilozófiájáról már ne is szóljak." Amellett, hogy mindezek nyilvánvalóan hozzájárultak a költészet formai fejlődéséhez, mindössze az történt, hogy a létrejött élet­jelenség — a költészet — a természet törvényszerűsé­gei szerint nekivágott a világnak: emberi felhasználása által nőtt, növekedett, összefüggései bővültek, jelentő­sége s egyben belső tartalma, formai lehetőségei szét­gyűrűztek, és polipkarokként behálózták az emberi lét területeit. Az ember azt tette vele, mint minden mással, amit megismert, létrehozott vagy a magáévá tett; fel­használta, továbbfejlesztette és a maga sajátos cél­jaira alkalmazta. A költészet növekvő tendenciája más szempontból is indokolható. A mennyiségi — és minő­ségi — növekedés a világmindenség alaptörvénye; gon­doljunk a világ entrópiakészletének állandó növekedé­sére a népességnövekedésen át az emberi tudásanyag fantasztikus méretű terjeszkedéséig, gondoljunk az ab­szolút kozmikus növekedés kritériumára, arra a hipoté­zisre, mely szerint a galaxiák külső határai óriási sebes­67

Next

/
Oldalképek
Tartalom