Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Rákos Péter: Fáradhatatlan szavak (Fábry Zoltán:Európa elrablása)

A német történelem mottója a népvándorlástól a világháborúig csak ez lehet: „Ein grosser Aufwand schmählich vertan (Egy nagy felkészültség csúfosan fecsérlődött el)". A mondavilágból (mely, persze, csupán jelképszolgáltató költői háttér) így a történelembe érkezünk el. A legrégibb adat Rőtszakállú Frigyes. Fárby itt — a rá jellemző, mindent mozgósító alapossággal — emlékeztet rá, hogy a legnagyobb méretű hitleri rablóhadjárat tervét nem véletlenül nevezték el éppen Barbarossáról, aki már maga ellen tudta lázítani, akkori mértékkel mérve, úgyszólván egész Európát. A másik tragikus, bár kétségkívül nagy egyéniség II. Frigyes. Innen kezdve a német nemzet szent római birodalmán keresztül a porosz államiságig, majd az egységes Németország létrejöttéig nyomon követhető a történelmi folyamat, melynek végzetes kisiklottságát már Friedrich Hebbel zseniálisan nevén tudta nevezni: „ ... mi nem tarthatjuk magunkat egy szerves fejlődés produktumának, mint például az angolok és a franciák... amit mi kénytelenek vagyunk történelmünknek nevezni, nem életünk, hanem betegségünk története". Az ilyen és hasonló megállapítások (vagy inkább drámai felkiáltások) sokféleképpen fogalmazhatók meg, s szociológiai vagy marxista köntösben sem festenének nagyon másképpen. Az Európa elrablása szerzőjének szemmel látható célja azonban nem annyira az oknyomozás, mint inkább a „német alkat" feltérképezése; a választott stílus ennek szolgálatában áll — és jól szolgálja. Az összkép, melyet bizonyító erejű szemléletességgel tár elénk, nagy vonalaiban persze ismerős. Közismerten nagyszerű tulajdonságok, kiváló képességek, csodálni való heroizmus, hallatlan szorgalom, páratlan alaposság —s mindez vak eszközévé tud szegődni bármely princípiumnak, amely parancsolni tud neki. Németek és nem németek eszmefuttatásai meglepő gyakran lyukadnak ki oda, hogy az alapvető német kategóriák a parancs és az engedelmesség. Szoros kölcsönös kapcsolatban: aki imád engedelmeskedni, imádja a f elsőbbséget játszani. De ennek a parancs—engedelmesség viszonylatnak valahogyan önmagában van a forrása és elégséges oka, Kant zseniális categoricus imperativusának valamely eltorzulásaként, s ennélfogva független a cselekvés végső céljától és értelmétől; a céltól elszakadt eszköz magasztalódik fel 481