Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fónod Zoltán: A csehszlovákiai magyar próza egy esztendeje

esztétikai élmények dolgában biztatóan fejlődik irodal­munk. Ez a megállapítás többé-kevésbé az 1966-os év könyv­termésére is vonatkozik. A megjelent nyolc mű közül három a széppróza, egy a gyermekirodalom, négy pedig az esszé és tanulmányok kategóriájába tartozik. Az év meglepetéseként Dávid Teréz Kásahegy című szatirikus regényét említeném. Az eddig drámaíróként ismert írónőnek ez a második prózai műve és első regé­nye. Maga az ötlet nem ismeretlen, de regényformává szélesítése eredetiségre vall. Dávid Teréz egy kérdőív kitöltésének ürügyén szatirikus feleleteivel korokat, em­bereket és jellemeket állít görbe tükör elé. A „volt egy­szer egy ember" kálváriája vonul el előttünk, s ezen keresztül egy letűnt kor, illetve letűnt korok eseményei, melyek a múltban nemegyszer zavarba hozhatták az embert. A kérdőív kitöltésének ürügyén (a regény hős­nőjén, hozzátartozóin, rokonain keresztül) elevenedik meg Közép-Európa mozgalmas, megpróbáltatásokkal, szenve­désekkel nehezített történelmének néhány évtizede. A Kásahegy az első köztársaságba és az ún. Szlovák Állam­ba vezeti vissza az olvasót, sőt a sors szeszélye Magyar­országra és az ostrom alatt álló Budapestre is elveti. Bármennyire is a múlt idéződik ezekben a képekben, a szatíra éle elsősorban a személyi kultusz ellen irányul. Az eszme és a valóság közt tátongó szakadékot, a hata­lomnak az emberekhez való formális viszonyát gúnyolja ki az írónő. Bőven él a műfaj adta lehetőségekkel, a torzítás, az irónia és a szatíra eszközeivel. Regényében az írónő a modern regény szemléletmód­jának, technikájának számos elemét igyekszik felhasz­nálni. A leghatásosabbak azok a részek, ahol az esemé­nyek, emberi sorsok és jellemek színes forgataga idéző­dik elénk. Stílusa kifejező és tömör — s ez utóbbi saját­sága néha hátrányt is jelent. A regény szerkezete ará­nyos, a csevegő társalgási stílus könnyedsége éppúgy meg­található benne, mint a szatíra frappáns, egy-két ki­hegyezett mondattal is az elevenbe vágó stíluseszközei. Mindezek a valóság hívebb kifejezését hivatottak szolgál­ni úgy, hogy az alakokat és jellemeket egy-egy pillanatra reflektorfénybe állítja. A főhős bölcs nyugalma és szenv­telen iróniája ellenére is a humanizmus hangja csendül 391

Next

/
Oldalképek
Tartalom