Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja (részletek)

lehet véletlen, hogy két munkásírónk, Dömötör Teréz és Sellyei József miért épp a novellában izmosodott íróvá, és hogy a Lósorozás Gádoroson miért jelentheti még ma is a maximumot?! Irodalmunk mai harrnadvirágzásában megfordult az arány: vannak regényeink, melyek meg­érdemlik ezt a nevet, de novellairodalmunk egy helyben topog, nem tör ki tehetetlenségi köréből: formában és tartalomban megrekedve nem mozdul, minőségileg stag­nál. Feltűnő és megmagyarázhatatlan jelenség. És ez nem­csak nálunk van így. A novella válságba került, holott rohanó korunk szinte várja, hívja, kívánja és predesz­tinálja a novellát, a rövid, feszültséggel telített pregnáns mondanivalót. A novella haldokló műfaj volna? Ha az ember erdélyi magyar újságba, folyóiratba lapoz bele, akkor ennek a haldoklásnak semmi nyomát sem leli. Erdélyben szintén elburjánzón uralkodik a novella, any­nyira, hogy kritikusok és olvasók nyomban kommen­tálni, vitatni kezdenek — nem egy könyvet, mint más­hol —, de külön-külön egy-egy novellát, Szeretik, kor­holják, vizsgálgatják, bírálják, ízlelik, szagolják, fogdos­sák. Egy szinte hihetetlen jelenségre figyelünk itt fel. Erdélyben az épp nyomtatásban megjelent novella azon­mód kritikát kap, hozzászólást, és már áll a vita. Irigy­kedve csodálhatjuk e jelenséget, és mégis, épp ez a hihetetlen és különös tény: az azonnali kavargás egy frissiben megjelent novella körül árulkodón jelzi a no­vella válságát. A mohó reagálást, e túlhajszoltságot, az aránytalansá­got a novellalét krízise kényszeríti ki. A novellaenthu­ziazmus itt átcsapott a másik végletbe: annyira szét­analizálnak, úgy agyonszeretnek és agyonzsigereznek egy­egy novellát, hogy a kritikai, esztétikai, filológiai és szo­ciológiai apparátus szinte elnyomja a novellát és apropó­vá lapítja. De a tüneti jelentésen túl, az erdélyi novella­bőség megszakíthatatlan folyamatosságra utal, és ez nem­csak számbeli pluszt jelent, de minőségi kontinuitást is. Ami az erdélyi novellát tegnap oly varázslatos nyelvi tüneménnyé avatta, az most is megtalálható benne. A gondolatasszociációk személyi íze, az egyéni jelleg kollek­tív népi gyökerezettsége, egy-egy szó megvilágító és át­világító ereje, a mondatritmus zenéje egyszerivé, költőivé 312

Next

/
Oldalképek
Tartalom