Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Duba Gyula: Űr-tartalommal (Tőzsér Árpád: Kettős űrben )

sógorral iszik: „Ha szólnak is, csak mordulnak: / — De fel van vágva a nyelved! — / Tanulnék tőlük legalább / vasnehéz, szóló csendet." A Mogorva csillagban írja ap­jához: „Az lettem én is, / mogorva csillag, / testem pa­rancsol / írnom, elégnem, / víg ösztönökkel / nem sza­porodtam." Ez az embereszmény megtűri magában a naiv hetykeséget, a dorbézoló indulatot, a szilaj bicská­zásokat, ónos fákat és csendőrbokszerokat, ezek a férfiak „hátat háthoz vetnek, ha bicska zörren", de mindezt egyetlen feltétellel tűri meg: az egészet halálosan ko­molyan veszi! Számára mindez lét vagy nemlét, élet és halál kérdése, és itt van Tőzsér emberi és költői jellemé­nek alapbázisa. Én ezt az életérzést (semmiképpen se értsék félre, nem értékelésképpen, csupán a hasonlóság alapján, ami különbség) rokonnak tartom Hemingway férfieszményével, és ahhoz a kevés szavú, összezárt ajkú és egyenes jellemű férfitípushoz hasonlítanám, aki ha vadászott, csak annak élt, ha halászott, újra csak annak; akinek a bikaviadalok ugyanúgy az élet lényegét jelen­tették, mint a világháború harcai, aki minden tevékeny­ségében és dolgában az élet lényegét érezte és élte. Aki mikor rádöbbent, hogy öregségére másokra szorul és nem teljes értékű „férfi" már, aki volt, legkedvesebb vadászfegyverével lőtt lyukat a koponyáján, mert más­képp nem tudta elképzelni az életet, csak úgy, ahogy addig élte, ameddig bírta... Tőzsér szerelmi lírájára is rányomja a bélyegét ez az „ősemberség". Mentes minden mesterkéltségtől, szókimondó, de nem ízléstelen, és a szerelemtől mindent akar egyszerre. Számára a szerelem nem játék, de ugyanúgy az élet lényege, mint minden, amihez hozzányúl. Költészetének vázlatos elemzése után néhány értékelő megjegyzés: — erősségeként említettem komplex valóságszemléletét, mely összefüggéseiben látja a jelenségeket, és amely ké­peiben, hasonlataiban és asszociációs rendszerében ér­vényesül ; — ebből a valóságszemléletből ered a várossal kapcsola­tos felismerése: „Tán nem is eggyé / különválni / a le­hetetlen" tőle. Eredeti és először kimondott felismerés. A verset szlovákiai magyar költő írta, aki egy kissé „idegen" városban él, s felismerése azt a tényt tartal­235

Next

/
Oldalképek
Tartalom