Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Duba Gyula: Űr-tartalommal (Tőzsér Árpád: Kettős űrben )

sógorral iszik: „Ha szólnak is, csak mordulnak: / — De fel van vágva a nyelved! — / Tanulnék tőlük legalább / vasnehéz, szóló csendet." A Mogorva csillagban írja apjához: „Az lettem én is, / mogorva csillag, / testem parancsol / írnom, elégnem, / víg ösztönökkel / nem szaporodtam." Ez az embereszmény megtűri magában a naiv hetykeséget, a dorbézoló indulatot, a szilaj bicskázásokat, ónos fákat és csendőrbokszerokat, ezek a férfiak „hátat háthoz vetnek, ha bicska zörren", de mindezt egyetlen feltétellel tűri meg: az egészet halálosan komolyan veszi! Számára mindez lét vagy nemlét, élet és halál kérdése, és itt van Tőzsér emberi és költői jellemének alapbázisa. Én ezt az életérzést (semmiképpen se értsék félre, nem értékelésképpen, csupán a hasonlóság alapján, ami különbség) rokonnak tartom Hemingway férfieszményével, és ahhoz a kevés szavú, összezárt ajkú és egyenes jellemű férfitípushoz hasonlítanám, aki ha vadászott, csak annak élt, ha halászott, újra csak annak; akinek a bikaviadalok ugyanúgy az élet lényegét jelentették, mint a világháború harcai, aki minden tevékenységében és dolgában az élet lényegét érezte és élte. Aki mikor rádöbbent, hogy öregségére másokra szorul és nem teljes értékű „férfi" már, aki volt, legkedvesebb vadászfegyverével lőtt lyukat a koponyáján, mert másképp nem tudta elképzelni az életet, csak úgy, ahogy addig élte, ameddig bírta... Tőzsér szerelmi lírájára is rányomja a bélyegét ez az „ősemberség". Mentes minden mesterkéltségtől, szókimondó, de nem ízléstelen, és a szerelemtől mindent akar egyszerre. Számára a szerelem nem játék, de ugyanúgy az élet lényege, mint minden, amihez hozzányúl. Költészetének vázlatos elemzése után néhány értékelő megjegyzés: — erősségeként említettem komplex valóságszemléletét, mely összefüggéseiben látja a jelenségeket, és amely képeiben, hasonlataiban és asszociációs rendszerében érvényesül ; — ebből a valóságszemléletből ered a várossal kapcsolatos felismerése: „Tán nem is eggyé / különválni / a lehetetlen" tőle. Eredeti és először kimondott felismerés. A verset szlovákiai magyar költő írta, aki egy kissé „idegen" városban él, s felismerése azt a tényt tartal235