Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

Rezignáltán vette tudomásul az évfordulót. Hajnalban ébredt, mint a katonák és a fegyencek, megtörölte az ablak párás üvegét, s hunyorogva nézte a didergő őszi kertet. A következő sorokban azonban már indulat, rosszallás van: Csúnya kert volt, dáliák barbár birodalma, őszirózsák hangos manifesztációja. A nyers képek, a „barbár" és „hangos" jelzők a huszonkilencedik születésnapjára ébredő költő kedélytelenségéről, harapós kedvéről értesítenek bennünket. Egy pihentető oldalt vágó groteszkkel ugyan megpróbálja túltenni magát fanyar hangulatán: a konkordia buja fürtjeiről szorgalmasan csöpögött a poros szeptemberi szomorúság. Azonban a cigarettájából torkára eresztett „füst kegyetlen kopói", „a szabadversek riadt-ideges ritmusát verő szíve" s „a súlyos lombú fák, melyek a valóságban nem is igen léteztek" számadásra, leszámolásra késztetik. Döbbenetként éri a felismerés. Huszonkilenc éve csak ezekre az észbontó, tébolyult hangokra figyelt, csupán saját kertjének barbár virágai érdekelték. Itt, s a második rész elején („kiverte ablakait" stb.) megvilágosodik előttünk, hogy a költő az első részben nem a környezetéről beszélt, hanem saját magáról. Rá vonatkoznak az idézett képek, benne van a „dáliák barbár birodalma", s a „hangosan manifesztáló őszirózsák" sem igen léteznek a valóságban. („Kiverte ablakait, melyekről a párát egy isten se bírta volna letörölgetni.") A sötét, sejtelmes belső táj után a valóságos külső táj (a természet) vigaszt villant: 228