Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

Harsogva zúdultak belé a folyók, ezüsthalakkal, halvány szitakötőkkel és fekete, koromfekete szakállú tengerészekkel. Az utolsó sor gunyoros' groteszkje ugyan mindjárt meg is kérdőjelezi a vigaszt, s egyben bevezeti a harmadik rész szorongását: a valóság abszurd helyzetekben megmutatkozó elembertelenedését. A pókok, hegesztők, hangyák és parasztok (eléggé erőltetett) kavargásában a költő apja jelent újból feloldást: És jött egész konkrétan apám, s a fáradtságtól összeroskadt. A laza, erősen prózai negyedik részben, sajnos, alig történik valami. A költő nem tudja áthidalni az ötödik rész programja — „A kivert ablakból messzire látni" — s a belső és külső valóságtól való elfordulás közötti űrt. Az erőtlen „És a parasztok.../... megkérték a költőt, / mondja ki helyettük a dolgok lényegét" — nemcsak programnak kopott, túlhaladott, de formailag is hatástalan. A vers befejezetlensége, megoldatlansága feltehetően válságot tükröz. A falu romantikája, a dekoratív kép s a város élményéből táplálkozó alakzatok expresszivitása után a költő újból a képpel kísérletezik. De a kép azonosulás. Az irónia (a különválás) nyelvén, az alakzatok indulatával s egy felsejlő gondolatiság jegyében meg lehet ítélni s el lehet utasítani a valóságot (az elidegenedő ember valóságát!), de a képhez nem elég a „sejtés". Az azonosulás (azonosság a különbözőségben) csak a gondolatiságnak (tudatnak) a valósághoz hasonlóan gazdag motiválása mellett lehetséges. A költő továbblépésének iránya attól függ, hogy ki tudja-e magában építeni azt a dialektikus szemléletet, mely az ellentmondásokban annyira megszaporodott világot egy magasabb gondolatiérzelmi egységbe (a hangsúly a gondolatin van) fogná. Az igénye ennek megvan benne („A kivert ablakból messzire látni"), de csupán a szándék hozzá nem elég. 229