Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

emberi értelmezése ellen lázadnak, s belső folyamataik, szubjektivitásuk abszurdságát, véletlenszerűségét jelzik. (Külső törvények számukra ugyanis egyszerűen nem léteznek, verseikben az objektív realitást az oksági rendszerből kiemelt s elemeire bontott valóságanyag, a szürrealitás helyettesíti.) Az Őszi strófák költőjének önkénye ezzel szemben éppen az ember által már értelmezett valóságot teszi anyagává. Nem elemeiben, hanem összefüggéseiben, nagyobb egységeiben (főleg jelző-főnév kapcsolásaira: „deres virágok", „árva galambok", „szűz kicsi lányok" — gondolok) „fedezi fel" a világot, de mivel ezek már önmagukban embereredetűek, „ellenállásuk" van, idegen testként „kidobják" magukból a szerző akaratát („könyörögjétek vissza a fényt!" stb.). A már idézettekhez hasonlóan szokványos jelzős szerkezetekre bonthatnánk a vers határozós szerkezeteit is: „csókba omló lányok", „síró-zokogó hárfák, hegedűk" stb. A jelző-főnév viszony információja itt sem a szerző felfedezése, a költői szubjektivitás a valóság helyett egyre a valóság tudatával találja magát szemben, s így a lukácsi második közvetlenség sehogyan sem tud megszületni. Ozsvald faluköltészetében a jelenség közvetlen, tapasztalati; gyakorlatból következő, tehát egyszeri. Éppen ezért saját hangulata van, s ez a saját hangulat oldódik, színesedik a költőben s a költővel lírai impresszióvá. Zs. Nagy Lajos Ősz és Őszi strófák féle verseiben a jelenség nem elsődleges, tapasztalati, hanem másodlagos, fogalmi, s ezért nem lehet saját hangulata. Attitűdjét kizárólagosan a szerző magatartása, önkénye határozza meg, s így lesz az manírrá. Manír a „virág" és „csillag" szavak túlságosan gyakori használata is (deres virágok, reszkető virág, lángszirmú virágok, kacér virág, széthulló virágaim, tarlókon nőtt virág, lángszirmú tűzvirágok (!), vérző rózsa, tűzszirmú rózsa, csillagzengés, csillagragyogás, keringő csillagok, borzas csillagok; csillagmellű sugarak, jeges csillagok, tizennyolc csillag hull a hóra, hasadó csillag, szárnyukon a csillagok, fellőjük magunkat a csillagokra, sápadt csillagok stb.). Az ötvenes évek végén (Magyarországon a Tűztáncosok verseiben) főleg Juhász Ferenc, Csanádi Imre, Nagy 210